Suyu: egy napot sem húzott ki a Nintendo Switch „új” emulátora!

A Yuzu emulátorból létrehozott fork (azaz fejlesztési elágazás a program forráskódjában) nagyon rövid ideig volt elérhető, ugyanis szinte pillanatok alatt jött a DMCA követelés a Suyu-ra.

 

A Yuzu emulátor hivatalosan már el lett távolítva, és a fejlesztők 2,4 millió dolláros kártérítést fizetnek a Nintendónak a peren kívüli megállapodás eredményeképp. Ezután viszont jóformán azonnal felbukkant két fork az interneten. Az egyikük, a Nuzu lényegében ahogy jött, úgy el is tűnt, szóval ezt vaporware-nek lehet nevezni. A másik, a Suyu viszont gyorsan a tettek mezejére lépett, ugyanis a szavakat cselekedett követte.

Néhány napja bukkant fel az első nyilvános build az emulátorból, ami teljeskörű rebrandot kapott. ICNS ikongenerálást tud, a hibákat kódszámokkal látják el, és a minimum v17-es firmware-t igénylő Qlaunch integráció még kezdetleges, ugyanis hibás és még sok tesztelést igényel. Az automatizált buildekhez bevetik a Gitlabet, a felhasználónak kell a firmware-t és a játékok kódját biztosítania (ha nincs semmilyen letöltés a folyamat során, ezt lehet legális emulációnak nevezni!), az addon-kezelő javult, több kiakadást kijavítottak, és elkezdték a Mac támogatását is. Az AMD-s eszközökön javították a videólejátszást és több funkciót is bekapcsoltak a „pirosak” driverein; eltávolították a telemetriát (!), újra implementálták a többjátékos API-t, illetve új kezelőfelületi opciók és javítások érkeztek.

Csakhogy nem sokáig volt fenn a GitLabon a Suyu, ugyanis jött a DMCA-követelés a jogtulajdonos képviselőjétől, amire a GitLab azonnal reagált. A Suyu nem tudja, hogy ki nyújtotta be a követelését, de szinte biztosra vehetjük, hogy a Nintendóról van szó. Van egy trükk: a kódbázis más helyről elérhető, de az új felhasználók nem csinálhatnak másolatokat a spam megakadályozása végett, ezért a git-access-requestben kell új posztot írni a Discord-szerverükön, hogy a felhasználó fiókját hitelesítsék. Ezzel kivághatják a Nintendo besúgóit.

Eközben a másik, régóta futó emulátor, a Ryujinx érintetlen. A Suyuból eltávolított telemetria (adatküldés) viszont pozitív hír.

Forrás: WCCFTech, Overkill, Suyu, Discord

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu