FILMKRITIKA – A Netflix által újraálmodott Henri-Georges Clouzot klasszikus olyan, mint egy jól megtervezett út, amely sajnos mégis rossz irányba vezet: modern filmes látványvilága ellenére sem éri el az eredeti mű zsenialitásának magasságait. Ami papíron ígéretesnek tűnhetett, a gyakorlatban egy kissé steril és lelketlen produkcióvá süllyed, ami nemhogy nem tesz hozzá az eredetihez, de még el is veszít belőle. Ez a remake erősíti a szabályt: vannak klasszikusok, amelyekhez jobb nem hozzányúlni.

 

 

Találóskérdés: mit kell óvatosabban kezelni, egy robbanékony nitroglicerin-csövet vagy A félelem bére film örökségét? A választ nem nehéz kitalálni, de e kritikából rövidesen megtudjátok… Henri-Georges Clouzot mesterműve, mely 1953-ban aratott kritikai és közönségsikert, és a Cannes-i Filmfesztivál fődíját is bezsebelte, már szült egy nem hivatalos, de ragyogó utódot: William Friedkin 1977-es Sorcerer című filmjét, ami szintén klasszikus státuszra tett szert. És most, 2024-ben a Netflix úgy döntött, hogy újabb leszármazottat ad a világnak, francia gyártásban, Julien Leclercq (Az ostrom, a Braqueurs sorozat a Netflixen) rendezésében. Bár Leclercq olyan mélyen tiszteli Clouzot művét, mint ahogy a rendező tisztelte az eredeti Georges Arnaud regényt, ez a film azonban mégis egy elfuserált adaptáció, amely egyben a modern akciófilmek minden egyes hibáját is magában hordozza.

 

 

Bár nem egy Yves Montand egyik színész sem, de azért igyekeznek…

 

Négy főszereplő, két kamion tele instabil robbanóanyaggal, százasával kilométerek kanyargós utak, és mindez egy olajkúttűz oltására van rendelve, mindössze 24 órán belül. A nézők gyorsan ismerős terepre lépnek, bár Yves Montand és Charles Vanel nélkül. Helyettük Franck Gastambide és Alban Lenoir testesíti meg a két vakmerő testvért, akiket különböző okok hajtanak ebbe a veszélyes kalandba.

Az út során csatlakozik hozzájuk egy civil szervezet aktivistája (Ana Girardot) és egy olajvállalat zsoldosa (Sofiane Zermani, aki Fianso néven is ismert a rap színtéren), egy kaotikus, Közel-Keletet idéző sivatagi tájon. De mit is menthetünk meg ebben az új A félelem bére verzióban? Talán csak a színészek elkötelezettségét, akik nem sajnálják erőfeszítéseiket a férfias alakítások bemutatására. Azonban ez az egyetlen élvezeti faktor a film egészében. Már az első percekben világossá válik, hogy a film ugyan nem lesz gyűlölendő, egyszerűen csak… már most elavultnak tűnik, így gyorsan feledésbe is merül.

 

 

Régen minden jobb volt

 

A félelem bére Clouzot-féle verziója 71 évvel ezelőtt olyan magasra tette a lécet, amit főként az időkezelésének zsenialitása miatt máig sem sikerült átugrani. A kamion, amely minden pillanatban felrobbanhat, állandó feszültséget és fenyegetést hoz a történetbe, ami Clouzot filmjében végig kézzelfogható.

Julien Leclercq változatában azonban ez az időérzék teljesen eltűnik. Az előre törtető cselekmény, a kereszteződő mellékszálak és az egyértelmű irány hiánya miatt a film semmilyen jelentős hatást nem képes kiváltani. Az érzés az, mintha a szereplőket és magát a nézőt is egy láthatatlan forgatókönyv írója manipulálná, aki csak két egyszerű szabályt követ: a túlélés érdekében haladj előre, és időről időre kerülj veszélybe, hogy felkeltse a néző figyelmét.

Amikor a film végre kimondja, mi is a fő fenyegetés – a sivatagi harcosok és aknák – a karakterek (és maga a kamera) úgy tűnik, elfelejtik, mi is az igazi tét: az instabil robbanóanyagokkal teli kamionok, amelyek bármikor felrobbanhatnak. Ezek a jelenetek olyan hatástalanok, mintha csak banánok lennének a kamionban, nem pedig halálos fenyegetést jelentő robbanószerkezetek.

 

 

Klasszikusból tucatfilm

 

A félelem bére Clouzot és Friedkin által megálmodott változataihoz képest, amelyek mindegyike egyedi vizuális és tematikus bravúrral bírtak (Clouzot verziója cinikus és finom, míg Friedkiné nyers és megkínzott), Leclercq változata csak egy a sok modern akciófilm közül. A francia akciómozik ritkán látott műfaja talán megérdemelt volna egy figyelmesebb és tartalmasabb megközelítést, mint ez a kapkodó és céltalan vágási technika, amely sosem hagyja, hogy a jelenetek maguktól lélegezzenek és kiaknázzák a bennük rejlő potenciált. Felmerül a kérdés, tényleg szükség volt Henri-Georges Clouzot klasszikusának felásására e célból?

Julien Leclercq kitűnő szándéka és a lövöldözős, üldözős jelenetekben tanúsított ügyessége menti meg a produkciót a teljes kudarctól. Azonban ellentétben Clouzot művével, ez a film semmiféle üzenetet, látásmódot, társadalmi relevanciát vagy erkölcsi állásfoglalást nem közvetít. És mivel az univerzum igazságos, bizonyos országokban a Netflix kínálatában (máshol legalább Ncore-on…) megtalálható a 1953-as eredeti csodálatos verzió is, így bizonyítva, hogy Clouzot nyugodtan alhat tovább.

-Herpai Gergely (BadSector)-