Folytatást kap a Baldur’s Gate 3, de lehet, korai még az öröm?!

A Baldur’s Gate 3 mégis kap folytatást a Dungeons and Dragons anyacége, a Hasbro szerint, ám a rajongóknak tudniuk kell, hogy van egy bökkenő…

 

 

A Hasbro és a Wizards of the Coast a Baldur’s Gate 3 folytatásának terveivel halad előre. A hír azután érkezett, hogy kiderült, a BG3 fejlesztője, a Larian Studios a díjnyertes játék megjelenése után visszavonul a sorozatból.

A Baldur’s Gate 3 a megjelenésekor rohammal vette be a játékvilágot, és csaknem negyedszázaddal később követte elődjének szintén hatalmas sikerét.

Sok játékos türelmetlenül várta a Larian Studios híreit a folytatásról. Ám meglepődve és csalódottan értesültek arról, hogy a BG3 nem kap DLC-t vagy bővítményt. Sőt, a Larian Studios bejelentette, hogy nem folytatja a sorozatot. Tehát, egy feltételezett Baldur’s Gate 4 sem érkezik a stúdiótól.

A PC Gamer-nek adott interjújában a D&D tulajdonosa, a Hasbro elárulta, hogy végül kap folytatást a Baldur’s Gate 3. Még a Larian Studios nélkül is. A cég jelenleg is vizsgálja az ügyet. Azonban Eugene Evans, a digitális stratégiáért és licencelésért felelős vezető alelnök megjegyezte, hogy ez még rendkívül korai stádiumban van. A cég jelenleg a potenciális partnereket vizsgálja a játék fejlesztésére, de Evans jelzi, hogy a folytatás megvalósulásáig még hosszú idő telhet el.

„…Időbe telik, hogy megtaláljuk a megfelelő partnert, a megfelelő megközelítést és a megfelelő terméket, amely a Baldur’s Gate jövőjét jelentheti.”

„Ezt nagyon-nagyon komolyan vesszük, ahogyan a portfóliónkkal kapcsolatos minden döntésünket. Nem kapkodjuk el a döntéseket, hogy kivel lépjünk partnerségre a termékekkel kapcsolatban, vagy hogy milyen termékekben gondolkodjunk.”

Evans konkrétan kijelenti, hogy bár a vállalat reméli, hogy nem telik el újabb huszonöt év a franchise következő játékának megjelenéséig, de garantálni semmit nem tudnak. A Hasbro óvatosan és körültekintően hozza meg döntését. A BG3 hatalmas sikere után a Hasbro biztosan nem akarja elkapkodni a dolgot. Ugyanakkor nagy az esélye annak is, hogy a játék szereplői máshol is felbukkannak. A karakterek mostantól a Hasbro és a Wizards of the Coast tulajdonát képezik, nem pedig a Larian Studiosét. Mindez azt jelenti, hogy a BG3 emlékezetes társai a jövőben más Dungeons and Dragons-címekben is megjelenhetnek. Egyelőre azonban semmi sincs kőbe vésve.

 

Jogos az óvatosság a Baldur’s Gate 3 folytatása esetében?

 

A Baldur’s Gate 3 rendkívüli siker volt a Hasbro és a Larian Studios számára egyaránt. A játék rekordokat döntött a megnyert játékdíjak tekintetében. Bár bizonyára vannak olyan rajongók, akik semmit sem szeretnének jobban, mint azonnal visszatérni a játék univerzumába, a Hasbro valószínűleg jól döntött. Egy elsietett játék minden bizonnyal csalódást okozna a rajongóknak. A cím fejlesztésének aprólékos gondossága után a játékosok sokat várnak a folytatástól.

Forrás: PC Gamer

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu