A Hangya

MOZI – Amióta először megfordult a nagyvilág fejében az, hogy a sorra kipergő Marvel filmek magasztosabb célt szolgálnak annál, hogy mindössze önálló alkotásokként/sorozatokként állják meg a helyüket, jómagam és sokan mások is (ne is tagadjátok) tűkön ülve vártuk, hogy vajon a Vasember, Amerika Kapitány, Thor (bár ő már annyira…), Hulk filmek majd’ tökéletes kivitelezése után vajon a stúdió milyen módon fog elhasalni. De nem tette. Jöttek a Bosszúállók és szem-száj tátva maradt! Aztán csak jöttek és jöttek a folytatások mígnem bejött a következő szereplőnk, az egoista, a dühkezelési problémás, az őskövület és a Kovács mellé kapunk egy miniatűr önostorozót!

 

Persze a film már jó régóta várat magára, sokan már abban sem hittünk, hogy valaha megjelenik, azonban végül csak megérkezett. Ez lehetett volna az első olyan Marvel produktum az elmúlt időszakban, ami végre a „filmkészítők is csupán gyarló, esendő emberek” gondolatot ébreszthette volna a nézőkben. Azonban a várakozásokkal ellentétben A Hangya ismételten egy Woaw kategóriás film lett, még ha jóval visszafogottabb is mint az univerzum többi hőse.

ps4pro.eu-Ant-Man-Movie-2

Ocean’s 14

A Hangya egy Scott Lang nevű mester-tolvajt helyez a fókuszba, aki legutolsó akciója során kiérdemelte a börtönbüntetést. Történetéhez ott kapcsolódunk, mikor hosszú idő után végre letelik a büntetése és kijut a börtönből. Jó ex-rabhoz méltóan tele reménnyel és ambíciókkal indul az új élet felé, azonban mindaz, ami várja, a szöges ellentéte annak, amire ő maga számított. Priusza révén az állásvállalás nehézségeivel kell megküzdenie, apaként kislányának szívébe kell tartania magát és persze ezen az a tény nem segít, hogy az exfeleség jelenlegi „adonisza” egy zsaru, aki alig várja, hogy Scottot visszarendezhesse a börtönbe.

Nem egyszerű egy leendő szuperhős élete. A hétköznapi gondok elől menekülve Lang, egy újabb (természetesen egy utolsó) munkát még bevállal, hogy végre megszabadulhasson régi életétől, ám végül ez a meló sem úgy sül el, ahogyan azt várta volna. Egy páncélszekrény feltörését követően rátalál a különös ruhára ami…SPOILER!…
Itt kapcsolódik a filmhez Hank Prym és lánya, akik felvázolják Lang számára a világmegmentő tervüket, a bukás esetén bekövetkező katasztrófákat stb,stb NEMITTALÉNYEG!

ps4pro.eu-ant-man-3

A gárda! A gárda! Meg hal de meg soha se adja magát!

Mint az bizonyára érzékelhető a történet nem büszkélkedik túlzott eredetiséggel. Nem erőltették meg magukat a készítők, viszont mindezt annyira hatásosan kiegyensúlyozták a színészek összeválogatásával, hogy az már komolyan mesébe illő. Paul Rudd remekül hozza Scott önkínzó-humorú karakterét, és valljuk be őszintén, a Marvel univerzumnak szüksége is volt erre a jellemre, hogy kiegyensúlyozza Tony Stark egóját és karcoló humorát. Michael Douglas a lehető legjobb választás volt Hank Prym szerepére, és az őt megfiatalító technológia olyan szinten remekelt, hogy külön öröm volt figyelni a jó pár évet leadott Michaelt. Evangeline Lilly, a „keménycsaj” szerepét kicsit már gyengébben hozza, időnként eltöprengtem miért is rá esett a választás, de őt egyszerűbb elfogadni, mint tudomást sem venni az ottlétéről.

-Kese-

Ant-Man

Színészek - 6.5
Rendezés - 8
Történet - 6.2
Stílus/Látvány/Zene - 7
Hangulat - 9

7.3

A film önmagában mindenképpen jó, nem feledhető azonban nem is kiemelkedő alkotás. A Marvel univerzumnak szüksége volt rá, hiszen az Avangers kiépítése kissé nehéz lett volna A Hangya nélkül. Mindazonáltal az eddig megjelent Marvel hősfilmekkel összehasonlítva, ezúttal nagyon alacsonyan sikerült csak megugrani azt a mércét. Csisszes volt de végül csak sikerült. Azonban akinek volt már szerencséje a szintén Marvel univerzumba kapcsolódó Fantasztikus 4-eshez, az még az eddig leglightosabbra sikeredett Hangyát is aranybetűkkel írja majd ezentúl.

User Rating: 3.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu