Ratchet & Clank Trilogy – Zűr az űrben két vagánnyal

PS VITA – A Ratchet & Clank a Sony egyik legsikeresebb, legnépszerűbb sorozata, illetve ez a két figura maradt meg azon kevesek közül, akik még igazán népszerűek a klasszikus „mascotok” (vicces, fiataloknak szóló figurák) körében. Mivel már 12 éve, hogy a legelső rész megjelent, így elképzelhető, hogy akik akkor születtek, most kezdenek csak játszani a Ratchet and Clankkel PS Vitán. Az igazi kérdés persze az, hogy ennyi év eltelte után is hozzák-e ugyanazt a szintet, vagy az idő vasfoga keményen megrágcsálta őket is?

 

Amikor a Sony, illetve más cégek játékainál is remake-ekről beszélunk, meg kell különböztetni azokat az újrafeldolgozásokat, ahol gyakorlatilag csak felhúzták az eredeti PS2-es textúrákat, azoktól, ahol az egész játék vizuális részét felújítják, új, részletesebb textúrákkal, több poligonnal, szebb vizuális effektusokkal és sok minden egyébbel is. Míg például a nemrég PS4-re megjelent The Last of Us: Remastered, vagy a régebbi PS3-PS Vita Final Fantasy X-X-2 az utóbbi kategóriába tartozik, a God of War, a Jak and Daxter, vagy a Ratchet and Clank egyértelműen egyszerű, felhúzott textúrájú grafikát használ.

 

Rajzfilm feeling

Mindezzel együtt a Ratchet and Clank Trilogy így is felettébb kellemes grafikájú remake – leginkább azért, mert megőrizte rajzfilmszerű báját, élénk, vidám színeit. A készítők fantáziáját dicsérik az egzotikus tengerparti tájak, vagy az olyan városok kidolgozása is, mint Fort Kronos, vagy a Gorda City Ruins.

 

Az összképen tényleg csak a VHS kazettás átvezető filmek rontanak, amelyek éles kontrasztban állnak a játék összességében kellemes grafikájával, és egy kicsit lerontják a Ratchet and Clank mágikus hangulatát. Pont a homályos átvezetők voltak zavaróak a God of War remake-ekben is, csak ott rövidebbek  és talán kevésbé jelentősek, így nem figyeltünk rájuk annyira.

Összességében azért a Ratchet & Clank Trilogy még mindig kellemes grafikával dicsekedhet, leginkább a rajzfilmszerű látvány világának köszönhetően, de az tény, hogy az eltelt 12 év azért meglátszik a játékon, és azok az átvezetők tényleg elavultak. A halk, low fidelity hangeffektusok sem nagyon segítik a beleélést, viszont a rendkívül hangulatos jazzes zenei részek szerencsére feldobják a játékot.

ps4pro.eu_ratchet_and_clank_trilogy_10

Polihisztor

Persze a játékmenet sokkal fontosabb szempont a Ratchet & Clank Trilogy-ben, amely megjelenésekor újdonságnak számított. A félig arcade shooter és félig Metroidvania-elemek révén sikeresen elfeledtetik a kényelmetlenül szűk folyósokat és kicsi szobákat, óriási, nyitott terekkel és sok-sok mellékküldetéssel megfejelve a játékot.

A harc meglepően kifinomult , gyakran kell a fejedet használni, ahelyett, hogy mindent agyatlanul szétlőj. Az ellenségeidnek különféle támadástípusokkal rohannak le, illetve gyenge pontjai vannak, és rendkívül fontos, hogy megfigyeld ezeket, hogy lombaxod ne harapjon idő előtt fűbe. Tényleg üdítő változatosság a sok modern, egymásra hajazó külső nézetes akciójáték mellett.

 

A folytatásokban az újítások kevéssé jellemzőek, sokkal inkább az új fegyverek hoznak némi változatosságot a játékmenetbe. Az egyik ilyen például az Up Your Arsenal’s plazmaostora. Emellett nagyon egyszerű szerepjátékos elemek is kerültek a játékba: a puskáid például „szintet lépnek” a harcok során, illetve egyéb apró változásokat is tapasztalunk, amelyek lényegesen megváltoztatják a játékmenetet.

Az irányítás szempontjából viszont  ostoba döntést hoztak a Vita portot fejlesztői: a strafe („oldalazás”) gombot a hátsó tapipadra rakni ritka hülye ötlet volt. A Vitára fejlesztő csapatok jobban teszik, ha óvatosan kezelik a hátsó tapipadot, mert annyira mégsem frankó, mint ahogy azt sokszor gondolják.

 

Platformer buktatók

A kilencvenes évek 3D-s platformer játékainak nagy problémája volt, hogy a precíz irányítást kellőképpen jól kidolgozzák. Ebbe a körbe a Ratchet & Clank részek is beletartoztak. A szűk folyosókon lévő bosszantó környezeti „kihívásokat” például a pokolba kívántam.

Az sem valami üdítő, hogy a PS Vita egyébként remekül kidolgozott analóg irányítókarjai ennél a játéknál valahogy nem jól működnek, illetve a legbosszantóbb a kamera, amely nehézkesen követi az akciót. No és ne felejtsük el az új évezred fordulójának igazi konzoljátékos rákfenéjét, a gyakran rosszul alkalmazott, idegesítő checkopoint-rendszeret sem, amely miatt jó messziről kellett visszatérni hősünk halálakor. Mivel a Ratchet & Clank Trilogy is ebben az időszakban készül, ez a játék sem kivétel alóla. Persze aki szereti az „erős kihívást”, annak ez is tetszetni fog, én helyenként legszívesebben a földhöz vágtam volna a Vitámat, no persze azért nem tettem ilyet.

 

Cartoon Network stílus

A Ratchet & Clank Trilogy játékok történeteire is ez a „hullámvasútszerűség” jellemző, bár akinek bejönnek a Cartoon Network rajzfilmjei, szerintem a Ratchet & Clank Trilogy-ot is értékelni fogja. Karakterfejlődésről ne is beszéljünk, a játék szarkasztikus humora pedig időnként telitalálat, máskor kevésbé. Kár az átvezetők alacsony felbontásáért, mert a viccesebb jelenetek hangulatát is lerontják.

Ettől függetlenül a Ratchet és Clank is mulatságos, jól kitalált, eredeti karakter , ennek is köszönhetően nagyon sok jelenet tényleg kacagtató.

 

 

Még mindig a platformjátékok egyik királya

Ami egyértelműen a Ratchet & Clank Trilogy nagy erőssége, hogy három játékot kapsz egyetlen áráért, méghozzá egy olyan trilógiáért, amely anno a PlayStation 2 éra legkirályabb platformjáték-sorozata volt. Ha még nem játszottál velük soha, akkor csak azt kell eldöntened, hogy a kissé idejétmúlt grafika, vagy néhány ősrégi megoldás (mint például a „kegyetlen” checkpoint rendszer) egyáltalán zavarnak-e. Persze az, hogy Ratchet & Clankkel bárhol, bármikor játszhatsz, hatalmas plusz. Azt is hozzá kell tenni, hogy nemcsak a PlayStation Vita repertoárjából, de (a nintendós játékokat leszámítva) úgy általában véve az egész játékiparból hiányoznak a „mascot” típusú játékok.

 

Bár a Ratchet & Clank Trilogy remake-je természetesen nem ér fel a modernebb Tearaway-hez, vagy akár a Sly Cooper: Thieves in Time-hoz, viszont lényegesebb jobb a Jak and Dexter Vita verziójánál. Ha pedig igazi „régi motoros” PlayStation-rajongó vagy, akkor hibái ellenére is nagyszerű alkalom, hogy egy kis nosztalgiabombául szolgáljon hosszú BKV-s utakra.

-BadSector-


Pro:

+ A platform játékmenet alapjainak profi kidolgozása
+ Ratchet és Clank eredeti, vicces figurák
+ Nagyszerű, hangulatos jazzes zene!

Kontra:

– Kamera és irányításbeli problémák
– A check point-rendszer bosszantóak
– A hátsó tapipadra rakni a strafe-elést nem volt jó ötlet


 

Kiadó: Sony
Fejlesztő Insomniac
Stílus: 3D, Platform, Akció,
Megjelenés: 2014 June

 


Ratchet & Clank Trilogy

Játékmenet - 8.2
Grafika - 5.8
Irányítás - 6.4
Zene/audio - 8.4
Hangulat - 8.2

7.4

Bár a Ratchet & Clank Trilogy remake-je természetesen nem ér fel a modernebb Tearaway-hez, vagy akár a Sly Cooper: Thieves in Time-hoz, viszont lényegesebb jobb a Jak and Dexter Vita verziójánál. Ha pedig igazi „régi motoros” PlayStation-rajongó vagy, akkor hibái ellenére is nagyszerű alkalom, hogy egy kis nosztalgiabombául szolgáljon hosszú BKV-s utakra.

User Rating: 3.55 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu