PlayStation 4: A hetedik mag megnyílik a fejlesztők előtt?

Ugyebár a PlayStation 4-nek és az Xbox One-nak egyaránt egy nyolcmagos processzora van. Alapból mind a két kurrens generációs konzol hat magot használ a játékok futtatására, míg a maradék kettő felel az operációs rendszerért. Ezen változtatott már a Microsoft, ugyanis megnyitották a fejlesztőknek a 7. magot a processzorban, igaz, ennek azért a rendszerrel kapcsolatos folyamatokat is futtatnia kell. Úgy tűnik, hogy a Sony hasonló lépésre szánta el magát.

Az FMOD dokumentációi szerint ugyanis a Sony hamarosan frissíteni fog és a PlayStation 4-re fejlesztőknek is megnyitják a 7. magot, amellyel több erőt nyomhat ki magából a konzol. Mivel a GPU-val kapcsolatban is a PS4 alapból erősebb AMD chipet kapott, így megtarthatná erőbeli fölényét az Xbox One-nal szemben.

Persze a Sony ezt hivatalosan még nem jelentette be, így még nem vehetjük száz százalékosan biztosra. Ennek ellenére idéznénk az FMOD dokumentációjából: LowLevel API – PS4 – Added FMOD_THREAD_CORE6 to allow access to the newly unlocked 7th core.

Nem tűnik kamunak – várjuk a bejelentést. Elvégre a Microsoft is megtette, miért hagynák ki a japánok?

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu