Kiderült, miért lesz teljesen más címe a Bosszúállók: Végtelen háború második részének

MOZI HÍREK – Még 2014-ben, egy sajtóeseményen rántotta le a leplet Kevin Feige producer és a Marvel feje a Marvel komplett terveiről a 3. fázis kapcsán – ekkor derült ki, hogy két részes lesz a „Végtelen háború”, amely 2018 és 2019-ben kerül a mozikba. Idén, júliusban derült ki (az egyébként logikus döntés), hogy az első rész címét Bosszúállók: Végtelen háborúra módosították, a második rész hivatalos címére azonban továbbra sem derült fény. Most Feige végre elárulta, miért alakult ez így.

„Megvan az oka, hogy az első résznek Végtelen háború a címe, a másodikról pedig még nem rántottuk le a leplet, lévén a két film nem épül teljesen egymásra – legalábbis nem olyan értelemben, mint amikor egyetlen film az első és második részéről van szó. Teljes film készül majd, kerek történettel, aztán egy újabb teljes film, újabb kerek történettel. Ez minden, amit elárulhatok.”

A rendezők szerint a két filmben összesen 67 ismert karakter szerepel majd, továbbá számos helyszínen fogja egyesíteni a Marvel Filmes Univerzum hőseit, erről is szót ejtett Feige:

„Rengeteg sztoriszálat fogunk majd összekötni, tömérdek helyszínen, csakúgy, mint az eddigi Bosszúállók mozikban; nem tudni ki kivel kerül összeütközésbe. Ebben a filmben még szórakoztatóbb lesz ezt variálni. Az egyik legnagyszerűbb dolog a Végtelen kesztyűben, hogy mindenki próbál Thanos ellen harcolni – akár rendelkezik emberfeletti képességekkel, akár nem, mert ez egy Bosszúálló dolga. A jó dolog ebben a két filmben, hogy mindenkit egyszerre mozgatunk bennük, egyazon időben.”

Korábban már szó esett arról találkozhatunk-e majd TV sorozatok szereplőivel, mint a Defenders vagy a Shield ügynökei karakterek, erre Kevin Feige csak ennyit reagált: “Ez spoiler!” Az év első felében a Russo testvérek robbantották ki a pletykát, miszerint lehetséges, hogy ezek a karakterek is részei legyenek a Végtelen háborúnak, melynek forgatása jövő hónapban kezdődik – a munkálatok elindulásával reméljük több részlet is napvilágra kerül.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu