[PSX 2016] NieR: Automata – két gyűjtői kiadást is kap [VIDEO]

A NieR folytatásának megjelenési dátumát is megerősítették a PlayStation Experience során.

A Square Enix és a PlatinumGames együttműködésének eredményét március hetedikén tapasztalhatjuk, ugyanis ekkor érkezik PlayStation 4-re a játék, ami szintén elérhető lesz PC-n is.

A 60 dolláros (~18 ezer forintos) Day One Edition az alapjáték mellett egy megfordítható dobozképet ad, illetve egy ingyen DLC-t, amik többnyire skineket adnak. Ezzel szemben a 180 dolláros (~54 ezer forintos) Black Box Edition, amit kizárólag a Square Enix online boltjából lehet limitált példányban rendelni, sokkal többet fog nyújtani – a gyűjtői dobozban a játék mellett (kicsit szomorú, hogy manapság ezt már ki kell emelni!) a soundtrack CD-jét 13 dallal a két NieR-ből, egy 15 centis YoRHa 2B figurát, egy steelbook tokot, illetve egy keményborítós 64 oldalas művészi könyvet kapunk egyetemben a Day One kiadás DLC-jével.

Kíváncsiak leszünk arra, hogy a NieR: AutomataFinal Fantasy XV együttműködésből mi sül ki. Addig is a hét folyamán érkezik a NieR demó a PlayStation Store-ra!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu