Csúszni fog az Anthem?

Lehetséges, hogy az őszre tervezett megjelenési dátumot nem fogja tartani a BioWare, akik egy másik játékon is dolgoznak – lehet sejteni, melyiken…

A Kotaku arról ír egyik forrására hivatkozva, hogy a tavalyi E3-as bejelentésen elejtett 2018 őszi megjelenési dátum „sosem volt reális”. Legalább hat, a projekten dolgozó embert megkérdezve az az összkép jött át, hogy bár optimisták és valami jót tudnak szerintük kihozni az Anthemből, de többféleképpen is nyomás alatt állnak.

Az Anthem 2012 óta áll fejlesztés alatt, de „sokáig állt a produkciót megelőző fázisban”. 2014 és 2015 során felröppentek olyan pletykák is, hogy a Frostbite, az Electronic Arts (a kiadó) saját engine-je miatt nem haladtak valami jól a fejlesztéssel. 2017-ben elkezdték komolyabban megtolni a fejlesztést a BioWare austini és edmontoni stúdiójában, és a Kotaku egyik forrása szerint az „ennek a játéknak lőttek” gondolat helyét átvette a „játék fejlesztése igencsak nehéz” elképzelés.

A probléma az, hogy valószínűleg az Electronic Arts nem fogja engedni, hogy 2019 márciusa után kiadják az Anthemet, aminek egy bétát, egy EA Access rajtot, és a megjelenés utánra patch/frissítés-halmazt is készíteniük kell. Tehát a kiadó arra kényszerítheti a fejlesztőt, hogy lökje ki az ajtón jövő tavaszra az Anthemet. (Ezt tavaly már eljátszották a Mass Effect: Andromedával, aminek a fejlesztőit, a BioWare Montrealt le is fokozták…) A nyomás ott van rajtuk a Star Wars: Battlefront II fiaskója miatt is – „a stúdió elég máshogy nézhet ki a jövőben”, ha az Andromeda története megismétlődik. A monetizáció esetében pedig szeretnék elkerülni a Destiny 2 történetét (kevés tartalom, manipulatív játékmechanika, a lootboxok kihasználják a játékosokat). A két kettes számmal végződő játék eseményeit szorosan figyelemmel követik addig.

Eközben a BioWare a Dragon Age rebootján is dolgozik, ami a Kotaku forrásai szerint több „élő” részlettel fog rendelkezni, de továbbra is erősen a karakterekre és a történetre fognak összpontosítani. Viszont addig nem dolgoznak ezen, amíg az Anthem el nem készül – egyszerre csak egy címen szeretnének (tudnak?) dolgozni. Mark Darrah, a franchise felelős producere pedig a Twitteren elárulta, hogy ő az Anthemen és a Dragon Age-en is dolgozik.

Nehéz helyzetben van a BioWare.

Forrás: Kotaku

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu