Soul Calibur VI: középkorban a The Witcher a legjobb!

A Bandai Namco igencsak elismerő véleményű a lengyelek alkotásáról.

A májusi hivatalos Xbox magazinban lesz olvasható egy interjú többek között Motohiro Okubóval, a Soul Calibur VI producerével is – ebből a WCCFTech közölt részleteket. „Nem éreztünk nyomást rajtunk, inkább egyfajta küldetéstudatunk volt. A Vajáknak sok rajongója van, és ez a legjobb játék, ami egy középkori világban játszódik. A játékosoknak természetes, hogy azt gondolják: szeretnék látni Geraltot egy fegyveres akciójátékban küzdeni, és nekünk teljesítenünk kell az elvárásaikat,” mondta Okubo.

Marcin Momot, a CD Projekt RED közösségi koordinátora elárulta, hogy miként is valósult meg Geralt vendégszereplése: „A Soul Calibur sorozat mindig is a kiváló vendégszereplőiről volt ismert – ez a sorozat egyik védjegye. Rajongóként, illetve a The Witcher játékokhoz kötődőként mindig is úgy véltem, hogy mennyire király lenne, ha Geralt is felbukkanna a játékban. Aztán a Bandai Namco megkeresett minket az ötlettel – korábban ők adták ki Európában a Witcher játékokat -, és ez a csapatunk tagjainak remek lehetőséget adott, hogy amiben szenvedélyesek, képesek legyenek közreműködni. Leginkább azt gondoltuk, hogy ez [a vendégszereplés] olyasmi, amit a The Witcher-közösség igazán élvezhet.”

Sebastien Kalemba, a CD Projekt RED animációs rendezője arról beszélt, hogy a céljuk Geralt leghitelesebb „átültetése” volt, és ezt úgy kezdték, hogy a karakterről egy részletes áttekintést készítettek. Paweł Mielniczuk, a karakterművészeti rendező hozzátette, hogy a The Witcher 3 assetjei (textúrák, karakterfelépítés, ilyesmi) közül több tucatot átküldtek a japánoknak, hogy elegendő forrásuk legyen Geralt modelljéhez, a fegyvereihez és animációihoz, és a CD Projekt RED a hős testén, haján és arcán segítette ki a Bandai Namcót. Borys Pugacz Muraszkiewicz, a vezető író pedig arról beszélt, hogy a jelenetek párbeszédét és Geralt szinkronjának rögzítését felügyelték, és örül neki, hogy a vendégszereplés jobban kidolgozottabb lesz, mint amit a The Witcher 3-ban megejtett Avallac’h-hal a téren és időn keresztül történő utazásban.

A Soul Calibur VI idén fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu