Bajba került a Starbreeze a The Walking Dead miatt!

Csőd felé tart a kiadó, úgyhogy itt bajok vannak.

Messze van már a Payday 2 sikernapjai – a Starbreeze mostanában sok befektetés után kevés hasznot lát, és a 2013 óta vezérigazgatóként tevékenykedő Bo Andersson Klint lemondott, illetve az igazgatóságból is kilépett. Ideiglenes utódja Mikael Nermark, aki 2009 óta helyettes vezérigazgatóként van jelen (és ő volt Klint elődje 2011-2013 során). Eközben a Starbreeze „átszervezést” kért a stockholmi bíróságon, hogy a csődből kikászálódjon a cég, így bár az alkalmazottak fizetését fedezni fogja, az átszervezés előtti időszakban nekik szolgáltatott termékekért és szolgáltatásokért nem fizetnek, csak azokért, ami az átszervezés során kerül igénybe vételre.

Hogy ne csak jogi szakzsargon legyen az egész (röviden annyival lehetne jellemezni, hogy anyagilag most erősen küszködik a cég és most a lehető legrövidebbre húzzák a költekezést), a The Walking Deadről is érdemes (újra) értekezni – januárban pénzhiánya lesz a Starbreeze-nek emiatt, ugyanis „a legújabb statisztikák” szerint még alacsonyabb jövedelmet termel az Overkill játéka mint amire számítottak.

És éppen ezért vágták félbe a PC-re már megjelent (és… ne kerteljünk, jelenleg gyenge) játék árát. Az eddigi 60 eurós alap (~20 ezer forint) és 80 eurós (~27-28 ezer forintos) Deluxe Edition után itt egy 30 eurós (~10 ezer forintos) Starter Edition, ami mindent magába foglal a 60 eurós alap kiadásból. Azok, akik a régi áron vették meg a játékot, a második évad tartalmait ingyen megkapják, a Starter Editionösöknek pedig külön kell megvenniük.

Továbbra is ugyanaz a kérdésünk: a februárban érkező PlayStation 4 és Xbox One kiadásnak egyáltalán lesz-e esélye? (Illetve a Starbreeze túléli-e a The Walking Dead-fiaskót?)

Forrás: GamesIndustryGamesIndustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu