Negatív rivaldafényben az Electronic Arts és az Activision Blizzard!

Miközben mind a két cégnél valamilyen formában volt kisebb-nagyobb leépítés februárban, eközben azért vannak, akik rongyosra keresik ott magukat.

Az As You Sow (Ahogy Vetsz, ez lehetne a magyar fordítás) közzétette a 2019-es „Leginkább túlfizetett vezérigazgatók” jelentését, amit itt találhatunk. Ezen felbukkan Bobby Kotick és Andrew Wilson, az Activision (Blizzard) és az Electronic Arts vezérigazgatója is.

A non-profit szervezet bekalkulálja a részvényekből származó részesedéseket is, így az évi fizetést pontosabban is meg tudja határozni. A top százas listán Bobby Kotickot a 45. helyen találjuk, évi több mint 28 millió dolláros (7,83 milliárd forintos…) fizetéssel, ami az As You Sow szerint közel 13 millióval több. Tehát majdnem kétszer annyit kap mint amennyit kellene. Andrew Wilson is felfért a listára, igaz, csak a 98. helyig ért – több mint 35 millió dolláros (9,78 milliárdnyi) fizetés, és 19 millióval többet vesz fel. Tehát itt több mint kétszer annyit kap mint kellene. (Akkor nem kellene magasabb helyen lennie…? Vagy figyelembe veszik-e a cégek teljesítményét is?)

A medián arány a vezérigazgató és a medián dolgozó között 142:1. Az Activision ezzel szemben 301:1, míg az Electronic Arts 371:1 arányt mutat, ami elképesztő. (Magyarul több mint háromszázszor keres annyit egy vezérigazgató mint egy medián átlagolt dolgozói bér.) Az As You Sow 300:1 aránnyal számolt.

Azért a negatív rivaldafény – már ha van ilyen… -, mert ugye mindkét cég nem rég épített le itt-ott a cégen belül. Talán ha a vezérigazgatók nem ilyen eszméletlenül nagy fizetést kapnának, akkor ilyesmire nem kellene sort keríteni.

Forrás: GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu