Menu

MXGP 2019 – The Official Motocross Videogame – Klinikai halál

TESZT – Kb. mostanra lett elegem az MXGP sorozat tétlenkedéséből, lásd MXGP 2019. Ha a franchise idei része azzal újít, amit a Monster Energy Supercross-szériában idén már használtak, akkor bizony kimondható: itt nem nagyon érzékelhető fejlődés. A klinikai halál fogalom pedig magára az esztétikára is használatos ebben az esetben.

 

Ezúttal is megjelenés előtt írok egy Milestone-játékról (óh, az embargó gyönyörei…), amúgy most vették meg a Milestone-t…) Szóval az olasz fejlesztők mostanában három licenszet tolnak maguk előtt: az amerikai szuperkrosszt (Monster Energy Supercross), a gyorsasági motoros világbajnokságot (MotoGP), és a motokrossz-világbajnokságot (MXGP). Szerintem idén az MXGP fejlődött a legkevesebbet.

mxgp 2019 screenshot 08 ps4 us 24may2019?$native nt$

A szokásos rajt

Kapásból azzal indít az MXGP 2019, hogy nos, akkor most szépen létrehozzuk a motorosunkat. Persze megint presetekből iterálhatunk, úgyhogy most bemásolom, mert ezúttal már főképp a tapasztalatokat vázlatoltam ki: 12 fej, 9 szemárnyalat, 10 haj, 9 szakálltípus 10 színnel. Ezek után meg választhatunk egy márkát, majd dönthetünk, hogy melyik márkát választjuk. Végezetül pedig jön a finomság: egy csapathoz szegődünk, vagy önállóan versenyzünk sponzorral… akarom mondani szponzorral? (Aki nem ismeri, ideklikkelhet.) Én az utóbbit választottam, mert kíváncsi voltam arra, hogy mennyire lehet testreszabni a motort.

Nos, eléggé – kb. a RIDE 3 szintjén van, de persze itt vannak eltérések (meg valamelyest kevesebb van), ám a teljesítménynövelő opciók révén a fékezési erőnk, a kezelhetőségünk, a gyorsulásunk és a végsebességünk is növekedni fog. És így bizony a szponzor elvárásai révén dől a pénz, de a szintlépések után jobb szponzorokra válthatunk, cserébe az elvárások és a jutalom is növekedni fognak. Szintlépés: ez is már oly sokszor látott dolog a Milestone alkotásaiban, hogy ezt már nem is nagyon kell ecsetelnem. Ugyanúgy EXP és presztízs van, minél nagyobb, annál jobb csapatok érdeklődnek irántunk az MXGP-ben vagy a kettes kategóriában. A kreditekből persze a motorosunk felszerelését is lehet cserélni, de ez is már ismerős tényező a Milestone alkotásaitól.

mxgp 2019 screenshot 10 ps4 us 24may2019?$native nt$

Holeshot

Az Unreal Engine 4-re váltás után most már nincsen kegyelem, ki kell jelenteni, hogy a vizualitás valamelyest bár fejlődött, de nem mondanám az MXGP 2019-et ütősnek. (Nem rossz, de nem is jó. Szerintem az F1 2019 látványosabban nézett ki.) Az audió szerintem nem nagyon fejlődött – olyan átlagosnak érződik, mint amilyen egy éve is volt. A soundtrack pedig… nos, nekem nem tetszik, holott elektronikus zenéket kedvelek és készítek. Próbál trendi lenni, de nekem csak legyintős volt. Úgyhogy az audiovizuális körítés nem nagyon rugaszkodott el, ami egy ilyen évente megjelenő játéknál valahol érthető is volt. Igen ám, de akkor mi a pálya a fizikával? Érzékelhető egy kis javulás ezen a téren, így ha letérünk a mások által már kitaposott ívről, akkor kicsit nehezebb lesz a kezelhetőség, így nem nagyon tekinthető jó ötletnek a túlzottan egyedi ívek vétele. Az ugratások lendületét is el kell találni, továbbá a scrubot is meg kell tanulni – ez az ugratási technika javít a köridőnkön. Nem lehet csak úgy padlógázzal végigmenni mindenen, bár ez az öt nehézségi szintből (itt nincsen százalékozás…) kettőn talán meg lehet nyerni a versenyeket. Mind a 17 futam és a két kategória is jelen van, ahogy azt illik.

Behozták újításként azt az MXGP-be, amit a Monster Energy Supercross 2-be idén beraktak. Van a Playground, ami egy saját területnek nevezhető, és ezen csinálhatunk ilyen checkpointos versenyeket (Waypoint) és pályát is tervezhetünk. Ezeken túl is el lehet tölteni időt (checkpointos versenyzés – Gotta Go Faster, gyűjtögetés – Catch’em All, szűk sávon való áthaladás a pontokért – Ace in the Hole, és ezek kombinációja – Magnum Opus). Ez hosszabb távon lehet érdekes, de így, egy nappal a játék megjelenése előtt nem tudom még, hogy mekkora sikere lehet. Az online is flottul megy, ahogy eddig, és hála a jó égnek, a push-to-talk megoldást használják a beszédesebbekkel (vagy ellenük?).

66e5207be18f1c84e73c2b4539950036f26e7d96

Obstacle avoided

Viszont szerintem egy kicsit gáz a játék. Például a stílusa idén próbál menő lenni (Get Dirt, Dude – egyél mocskot, haver, kb. így tudnám lefordítani), és mindeközben elképesztően halott fehér lett minden. A menük ilyen otromba nagy betűs megoldást kaptak, amivel nem azt érzem mint egy 2019-es játékban, hanem mintha valamit túlzottan alacsony felbontáson futtatnék. Nem esztétikus a menü, sőt, csúnya. Nem vált előnyére az eddigiekhez képest a vizuális stílus. Nincsen százalékos nehézségi szintezés, így lehet, hogy hardon elver minket a gép, míg normalon könnyedén nyerünk, és ez nem éppen szerencsés azokhoz képest, amit a MotoGP 19 idén már bemutatott. Aztán nem egyszer volt arra példa, hogy talán túlzottan jól elkaptam a rajtot, így az első helyen vettem a holeshotot, amire a játék csak annyit írt, hogy INVALID. Az úgy nagyon kedves. Véletlenül elnéztem a féktávot (lehet rewindolni, ha valaki erre igényt tart), és visszaszámol a képernyő tetején, hogy mennyi időm van visszatérni a pályára. Aztán gyorsan respawnolok a pálya közepén (és igen, ahogy eddig, úgy most sincsen normális motorhoz rohanós animáció, motor felvétele, ilyesmi…), azzal az üzenettel odafenn, hogy Obstacle avoided, azaz elkerültem egy tereptárgyat.

Most ezzel újítanak, hogy inkább respawnoltat holmi nem létező tereptárgyak elkerülésére hivatkozva. Jól van. Ha levágom a pályát, Cut tracket ír, az jogos. Nekimentem valaminek, erre valami elképesztően nevetséges, tompa hangot hallok. És csak az az egy hang van erre, úgyhogy a kezdők sokszor fogják ezt hallani. A ragdoll most is vicces, de most már el is merülhet a motorosunk a sárban, wow! A versenyek alatt nincs háttérzene (talán jobb így…?), de még mindig nem értem a tapasztalataim végére. Ugye egy versenyzős játékban jó, ha a tudjuk a gapet, az időkülönbséget, amennyivel le vagyunk maradva és/vagy vezetünk. Nos, azt kb. két másodpercig hagyja kinn az MXGP 2019. Sőt, néhol még glitches is –  az első ilyen időmérő pontnál a második különbségének 4 LAPSet írt, azaz szerinte négy kör előnyöm volt az élen. Máskor meg csak az én időmet írta ki. Hibás vacak az egész. Aztán a jobb felső sarokban az egyik kör végén kiírta, hogy a legjobb kör eddig 1:45.813, holott 1:45.797-et futottam. Még ez sem működik. Fantasztikus. A versenyeknek prezentációjuk sincs. Gondolnánk, hogy a két futam végén (mert két futamból összesítik a pontokat, és így áll dobogóra az első három) mondjuk valami kommentárt kapunk. De nem, még annyi sincs. Az animáció is elmaradott – szóval nagyon minimál az egész.

Invalid

A Monster Energy Supercross 2 egy 7/10-essel végezte úgy fél éve. Az MXGP 2019 – The Official Motocross Videogame csak egy hat és felest kap, ugyanis míg az előző játéknak volt valami stílusa, ez a feldolgozás igencsak élettelen, hangulattalan, és csak és kizárólag a motokrossz-világbajnokság rajongóinak tudom ajánlani. Nekik viszont realisztikusra csavarva igen, ütni fog ez. Másnak nem nagyon. A pályatervezés és a multiplayer nem biztos, hogy elviszi a játékot a hátán egy évig, mert tuti 2020-ban is jelentkezik majd a Milestone. Gondolkodtam, hogy egy hetessel kínálom meg az MXGP-t, de egyszerűen a körítés miatt nem érdemel annyit. Kár érte – nem rossz ez, csak nem lesz mainstream siker.

-V-

Pro:

+ Pályatervezés
+ Testreszabható motorok
+ Javult a fizika egy kicsit

Kontra:

– A prezentáció stílusa szerintem nagyon el lett szúrva, és még talán bugos így a megjelenés előtt
– Audiovizuálisan nem nagy fejlődés
– Kezdőknek nem ajánlott (és nem nagyon lehet behangolni a nehézségi szintet)…


Kiadó: Milestone

Fejlesztő: Milestone

Stílus: gyorsasági motoros-világbajnokság játékadaptációja

Megjelenés: 2019. augusztus 27.

TESZT - Kb. mostanra lett elegem az MXGP sorozat tétlenkedéséből, lásd MXGP 2019. Ha a franchise idei része azzal újít, amit a Monster Energy Supercross-szériában idén már használtak, akkor bizony kimondható: itt nem nagyon érzékelhető fejlődés. A klinikai halál fogalom pedig magára az esztétikára is használatos ebben az esetben.   Ezúttal is megjelenés előtt írok egy Milestone-játékról (óh, az embargó gyönyörei...), amúgy most vették meg a Milestone-t...) Szóval az olasz fejlesztők mostanában három licenszet tolnak maguk előtt: az amerikai szuperkrosszt (Monster Energy Supercross), a gyorsasági motoros világbajnokságot (MotoGP), és a motokrossz-világbajnokságot (MXGP). Szerintem idén az MXGP fejlődött a legkevesebbet. A…
Rétegjáték. Abban legalább jó.

MXGP 2019

Játékmenet - 6.2
Grafika - 7.3
Fizika - 7.8
Zene/Audio - 6.2
Hangulat - 6

6.7

KORREKT

Rétegjáték. Abban legalább jó.

User Rating: Be the first one !

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu