Song of Horror: itt a spanyol pszichológiai horror megjelenési dátuma [VIDEO]

A Song of Horror epizodikus formátumban jelenik majd meg, minden epizód más élmény lesz – írja a spanyol 3djuegos.

A Protocol Games és a Raiser Games nevű spanyol cégek közös munkájaként fejlesztett, epizodikus horrorjátéksorozat: a Song of Horror egész konkrétan október 31-én fog megjelenni, Halloween napján. Csöppet sem összecsapott projektről van szó, hiszen nem kevesebb, mint öt éve dolgoznak már rajta. A játék érdekessége, hogy a „La Presencia”: egy rejtélyes és kiszámíthatatlan intelligencia figyeli a játékos tevékenységét és adaptálódik a játékstílusunkhoz, ezáltal egyszerre változatos és személyre szabott játékélményt biztosítva.

A Song of Horror játéksorozat első két része furcsa módon egyszerre fog megjelenni: az első epizód a Husher Mansion lesz, a második pedig az Eerily Quiet. A sztoriról még nem sokat tudni, a helyszínek pedig mindkét esetben szellemjárta helyszínek lesznek, az Eeerly Quietben ezen túl még átkerülünk majd „egy különlegesen borzalmas antik shopba is”. A decemberi, januári és márciusi epizódokban pedig egy elátkozott egyetemi épületbe, egy elhagyatott apátságba és végül egy borzalmas elmegyógyintézetbe kerülünk.

Az összes epizódot season pass keretében is megvásárolhatjuk. A fejlesztők azt ígérik, hogy mindegyik rész egyedi és félelmetes élményt nyújt majd, tele kiszámíthatatlan és hátborzongató szituációkkal. A főszereplők akkor tudják túlélni a borzalmakat, ha megszabadítják az épületeket az átoktól, amely nemcsak a helyszínekre, rájuk is telepszik.

Tessék, „főszereplők”? Igen, jól írtuk: összesen 13 egyedi karakter között választhatunk, ami nem csekély szám, viszont, ha bármelyikük maghal, az végleges lesz. Így már talán nem is hangzik túl soknak az a 13, viszont az újabb és újabb epizódok során további nyolc karaktert kapunk.

Forrás: 3djuegos

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu