Újabb jelek, a Final Fantasy VII Remake PC portot is kaphat

A Square Enix már most előre dolgozhat a Final Fantasy VII Remake PC portján, holott PlayStation 4-re egy évig időzített exkluzívként jelenik meg (vagy legalábbis az első epizódja…).

A Final Fantasy VII Remake-ből kiszivárgott egy demó (hivatalosan nemsokára belenézhetünk, erről nemrég szó esett), meg annak a végigjátszása is, de most arra koncentrálunk, ami az adatbányászatból kiderült – és az lett az eredmény, amire számítottunk: jelek a játék PC portjára utalnak. Mivel a Square Enix mostanában előszeretettel ad ki PC-n is játékokat (igaz, néha a port kérdőjeles minőségű, és itt nem kizárólag a Denuvo PC-sekre kényszerítéséről van szó…), ez várható volt.

„Tegnap erről már beszéltem Discordon másokkal, de nagyon, nagyon sok jelet láthatunk a demón belül arra vonatkozóan, hogy a jövőben előbb vagy utóbb egy CP port is lesz. Még mindig van [a demón belül] PC-s kód, és többféle nagyobb felbontást is megemlít pár Nvidiás és AMD-s dologgal egyetemben,” olvasható a Twitteren.

„A 2019-es E3-as demó rövid volt, de egy valamit tisztázott: a Square Enix mindent belead a Final Fantasy VII Remake-be, hogy olyan legyen, amit az eredeti is megérdemel. Minden nagyon jól működik a felfedezéstől kezdve a harcokig, úgyhogy az a kérdés csak, hogy miként bővítette ki a Midgaros történetszálat ebben az epizódban. Nagyon szkeptikus voltam a demó kipróbálása előtt, de most már biztos vagyok abban, hogy a Final Fantasy VII Remake az egyik legjobb valaha megjelent Final Fantasy-játék lesz, és jobb lesz a Final Fantasy XV-nél, amit bár kedveltem, de úgy éreztem ezzel kapcsolatban, hogy jóval több is lehetett volna ebből,” írta anno a WCCFTech a demóról, ami valószínűleg a PlayStation Networkon nemsokára mindenki számára elérhető lesz (szerintünk nem kizárt, hogy az E3-as ízelítőt dolgozták ki még jobban), és nem csak pár szerencsés egyénnek.

A Final Fantasy VII Remake március 3-án jelenik meg PlayStation 4-re.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu