Menu

Farmer’s Dynasty – A farm, ahol nem élünk

TESZT – Ha nem lenne megfelelő vagy elegendő a Farming Simulator 19, esetleg beleuntunk volna abba, akkor itt egy rivális, a Farmer’s Dynasty, ami jó egy évig (ha nem tovább) a Steamen korai hozzáférésben elérhető volt a konzolos portok előtt, leszámítva a Nintendo Switch verziót. Egy örökölt farmmal kell sikeressé válnunk.

 

Öröklésből felújításra váró farm.

Nem Harvest Moon

Ennek a játéknak meglepő módon története is van: a közelmúltban elhunyt nagypapa birtoka ránk marad, és hogy valamilyen előremenetel, fejlődés is legyen, eleinte nem lesz valami jó állapotban. Kifestésre várnak a falak, a tetőt meg kell javítani, felszerelés nincs, abból is vásárolni kell. Ahelyett, hogy kapásból mindenhez hozzáférésünk lesz, segítenünk kell a szomszédoknak és egyéb, utunkba eső NPC-knek, mivel csak így fog a farm „megnyílni” előttünk. Aztán ha elkezdünk pénzt termelni, úgy mezőket, állatokat, illetve gépeket vásárolhatunk – meg persze a családalapításhoz szükséges feleség is szóba jöhet. (És nem, ezúttal nem lesz valami random valóságpaprika hozzá, az marad a kertévéken.) A történet pedig igazodni fog a játékstílusunkhoz, de akkor ahhoz nem úgy kell tekinteni a Farmer’s Dynastyra mint egy időölő produktumra, hanem komolyabban rá kell állni – a pénzszerzés esetében mondjuk aratni érdemes, meg jó ötlet csirkéket és teheneket is felnevelni. Tojás, tej, ezeket sem érdemes elfelejteni – mivel a közelben lesz egy bolt, ahol eladhatjuk munkánk eredményét, ezzel sem kell annyira sokat bajlódni, persze itt ki kell emelni, hogy a megfelelő trágyázás alkalmazása nélkül nem mindig lesz lehetőségünk termékeinkből pénzt szerezni, szóval ne vágjuk le ezt a kanyart. (Legalább a horgászat nyugis. Az pedig jó.)

A Farmer’s Dynasty nyílt világát azzal próbálták számunkra nehezebben, vagy legalábbis lassabban felfedezhetővé tenni, hogy lassúak lesznek a járműveink, és emiatt az utazás nem lesz valami izgalmas. Az intró sem, de azt erősen ajánlom végigtolni, hiszen így lehet a legegyszerűbben elsajátítani a műfajhoz szükséges kötelező dolgokat (és még azok számára is hasznos lesz ez, akik nem biztos, hogy általában ezzel a műfajjal töltik az idejüket… a kezdőknek nincsen mitől tartania), s mivel a kezelésre nem lesz panasz, idővel már akár intuitív módon mehet az. Erre pedig főképp akkor kerülhet sor, ha a játéknak sikerül beszippantania a játékost. Ez általában egy jó tényező szokott lenni, és most is annak nevezhető. Úgyhogy játékmenetileg nincsen akkora probléma, viszont a tálalás esetében már könnyedén ki lehet emelni pár pontot, ami zavaró, vagy legalábbis feltűnő tud lenni. Technikailag is vannak hiányosságok, hibák – ezekre valamelyest számítottam is…

Nem Stardew Valley

Szerintem látványra nem olyan erős a Farmer’s Dynasty. Kicsit olyan érzésem is támadt mintha egy mobilos játék kapott volna PC portot (Codemasters, Colin McRae Rally…). A karakterek arcaira egyetlen jelző illik csak (csúf), mozgáskultúrájuk is gépszerű, és a szinkron esetében is vannak olyan helyzetek, ahol szó szerint felolvasott, hanglejtést nélkülöző sorokat darálnak el nekünk – ezt a tutorialban biztosan mindenki észre fogja venni (én például Olivert emelném ki… THIS IS YOUR BAAAAARN). Úgyhogy audiovizuális hibákkal megszórt alkotásról van szó, és a technikai problémákra is már utaltam az eggyel korábbi bekezdésben.

A frame rate-ben komolyan ingadozások voltak, az NPC-k hajlamosak megjelenni a semmiből, továbbá ugyanúgy képesek pikk-pakk eltűnni, és néhány alkalommal volt szerencsém beakadni itt-ott a tereptárgyakba is. Párszor pedig a játék kiakadt a betöltés közben – ezeket talán idővel ki fogják javítani, és ezért is mondanám már itt, hogy az értékeléshez hozzá lehet adni egy felest, ha kitartanak a fejlesztők a gyakori frissítések mellett. A nyílt világ pedig talán túlzottan is élettelen: hiába éljük bele magunkat a farmerkedésbe (azt eltalálták), ha a körítés kicsit gyenge.

Toplitz-stopli

A játékon a Toplitz Productions mellett az UMEO Studios dolgozik – utóbbinak ez az első játéka, míg az előbbi, osztrák stúdió kiadóként is próbálkozik. (Itt megnevezném a City Patrol Police-t, amiben egy új DRM, a Valeroa volt. Ez jött, látott, majd megnevezett pár embert a scene-ből, de gyorsan feltörték, és el is tűnt – már kanu Google malware átirányítás van a domainen. Jaj.) Szerintem megérdemel egy hetest, mert jó ez, és idővel ha kijavítják, kiszépítgetik itt-ott, felmehet nyolcasra is. Aki hozzászokik, megkedveli. És aki megkedveli, gyakran azon kapja magát, hogy újra és újra betölti. Azért egy picit bátor lépésnek tartom tőlük, hogy már most egy középkori változaton is dolgoznak (a Medieval Dynasty valamikor idén fog megjelenni). Nem kellene elbízniuk magukat. Azért itt a végén még megemlíteném, hogy a feleséges szekció miatt akár Sims-lite-nak is mondhatnám Toplitzék termékét. Nos, és a párbeszédes rendszer is kicsit furcsa (mert több opció is van, de miért kellett a jobb alsó sarokba tenni azokat…?). Hét pont.

-V-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Pro:

+ A farmhoz köthető játékmenet
+ …ami be is szippanthat
+ Versenyösztönt kelthet a műfajban az egyeduralkodó Giantsben

Kontra:

– Technikai és audiovizuális hibák
– A játék eleje hihetetlenül sok grindolást követel
– A világ valamelyest élettelennek nevezhető


Kiadó: Toplitz Productions (konzolon Bigben Interactive)

Fejlesztő: Toplitz Productions, UMEO Studios

Stílus: farmszimulátor

Megjelenés: 2019. november 21. (PC, PlayStation 4, Xbox One), 2020 (Nintendo Switch)

TESZT - Ha nem lenne megfelelő vagy elegendő a Farming Simulator 19, esetleg beleuntunk volna abba, akkor itt egy rivális, a Farmer's Dynasty, ami jó egy évig (ha nem tovább) a Steamen korai hozzáférésben elérhető volt a konzolos portok előtt, leszámítva a Nintendo Switch verziót. Egy örökölt farmmal kell sikeressé válnunk.   Öröklésből felújításra váró farm. Nem Harvest Moon Ennek a játéknak meglepő módon története is van: a közelmúltban elhunyt nagypapa birtoka ránk marad, és hogy valamilyen előremenetel, fejlődés is legyen, eleinte nem lesz valami jó állapotban. Kifestésre várnak a falak, a tetőt meg kell javítani, felszerelés nincs, abból is…
Idővel felnőhet a Giants Software Farming Simulator-sorozatához...

Farmer's Dynasty

Játékmenet - 8.8
Grafika - 6.2
Történet - 7.1
Zene/audio - 4.9
Hangulat - 8

7

Idővel felnőhet a Giants Software Farming Simulator-sorozatához...

User Rating: Be the first one !

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu