Az új Prince of Persia nem az, amire számítottunk!

A Ubisoft tovább folytatja azt a sajnálatos tradícióját, ami a 2000-es évek elején sikeres franchise-ait érinti: a régi nevesebb címeket elhanyagolja, vagy legalábbis nem olyan törődést kapnak, amit azok megérdemelnének.

Gondoljunk bele, ez így igaz: a Splinter Cellből évek óta nincs új AAA konzolos/PC játék, Sam Fisher pedig csak itt-ott vendégszerepel. Bár készül a Beyond Good & Evil 2, azt egyrészt egy éve megint nem láttuk, másrészt egyáltalán nem lesz olyan mint az első rész. A Prince of Persia? Nos, a perzsa herceg története még szomorúbb. (És itt nem arra gondolunk, hogy Yannis Mallat, a 2000-es években az IP-n producerként dolgozó Ubisoft-alkalmazott eltávozott a cégtől a szexuális zaklatások miatt, mint gyanúsított/elkövető…)

Szóval a Prince of Persia: The Dagger of Time egy… hely alapú, virtuális valóságú menekülő szoba. Ezt a Ubisoft egyik német stúdiója, a Ubisoft Düsseldorf valósította meg, és erről meg is mutatott néhány képet a Twitteren.

A szoba támogatja a HTC Vive-ot, a HTC Vive Pro-t, az Oculus Riftet. Hazavinni, azt nem lehet. Csak a Ubisoft erre kijelölt helyein lehet kipróbálni a Prince of Persia: Dagger of Time-ot, csak a francia kiadónak sikerült elfeledkeznie valami igencsak veszélyes dologról, amit úgy hívnak, hogy koronavírus. Mi a csudát gondoltak? Nem fognak az emberek tódulni a helyszínek egyikére.

A Prince of Persia: Dagger of Time a franchise trilógiájában játszódik, így a Sands of Time, a Warrior Within, illetve a The Two Thrones alcímű játék is érintett az eseményekben. Ebben a játékban Kaileena a Fortress of Time-ba (Az idő kastélyaként lehetne fordítani) szólít bennünket. Itt átnyújtja a helyreállított időtőrt, amivel eljuthatunk a Hourglass Chamberbe (a homokóra kamrájába), hogy a gonosz Magit megállítsuk. Kooperatívan összesen négyen is játszhatunk, és a puzzle-k megoldásához az időt le kell lassítanunk, meg kell állítanunk, vagy vissza kell tekernünk.

És eközben a For Honorban korlátozott ideig a Prince of Persiából futott egy Blades of Time nevű esemény, azaz a francia kiadó mintha tényleg nagy ívben tenne a korábbi sikerszériáira.

Forrás: PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu