Final Fantasy VIII: a mai napig keresi Hollywood a Square Enixet!

Nem írtuk el a számot a címben: az ott bizony a római nyolcas, nem pedig a hetes, úgyhogy meglepő, hogy a Final Fantasy VIII miatt keresi fel az amerikai filmipar a japán céget.

 

A Final Fantasy VIII régen jött már ki: Japánban 1999 februárjában, Észak-Amerikában szeptemberben, Európában pedig októberben látott napvilágot a PS1-es eredeti, amit 2000 elején követett a PC-s átirat. Azóta PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PC-re is kiadtak egy remasterelt változatot 2019 szeptemberében, és még az iOS és az Android is megkapta Squall kalandját idén márciusban…

Kitase Yoshinori, a Final Fantasy VIII rendezője a PlayStation Blogon írt arról, hogy szerinte fair azt gondolni, hogy a Final Fantasy VIII jelentős hatással bírt a sorozat jövőjére. Nem főképp játékmechanikai szempontból (mivel a Final Fantasy részek játékmenete többnyire epizódonként változni szokott), hanem a karakterek realisztikus méretezése, illetve tervezése miatt, hiszen ezek a sorozat vizuális irányzatát ki is jelölte.

Kitase ezután eltért a fejlesztés témájától, viszont kiemelte, hogy örült, amikor is a Cameron Diazzal a főszerepben támadó Charlie’s Angels (magyarul Charlie angyalai) filmben rövid ideig felbukkant a Final Fantasy VIII is. Hozzátette, hogy Hollywood irányából gyakran jönnek ilyen easter egg kérések, mert mások is alkalmazni szeretnék „a nyolcas végső fantáziát” a filmjeikben. Szerinte a fiatalabb filmkészítők között tűnik egyfajta kedvencnek.

Kitase még arról is beszélt, hogy bár a Final Fantasy VIII-cal összességében elégedett volt, nem nagyon örült annak, hogy a karaktereknek nem volt hangjuk, miközben a hangeffektek és a zene a filmek szintje felé tartottak már. (Itt zárójelben meg is lehet magyarázni: ehhez egyrészt plusz munka kellett volna, hiszen a szinkronmunkálat nem egyszerű feladat, és ezt ugye minimum két nyelven [japán, angol] meg kellett volna valósítani, ami a már így is több CD-s játék méretét tovább növelte volna…)

Azért arra kíváncsiak lennénk, hogy kik próbálkoztak náluk…

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu