Nine Sols: Hollow Knight + Sekiro: Shadows Die Twice a Kínában elítélt fejlesztőktől [VIDEO]

A Red Candle Games nem éppen szívlelt az ázsiai országban, de a tajvani stúdió nem adta fel.

 

A Red Candle Games például a Devotion kapcsán ismert lehet. Ez egy korrekt atmoszférára építő horrorjáték volt 2019-ben, de botrányt okozott a kínai játékosok között, ugyanis az élete végéig vezető beosztásban lehet Xi Jinping, akinek a fejlesztők burkoltan beszóltak, emiatt pedig lehúzigálták a Steamen az értékeléseket, továbbá a kínai kiadó elvesztette a licenszét, de két év elteltével „a vörös gyertya” végül közvetlenül a weboldaláról értékesíteni kezdte a Devotiont, amiben a stúdió magyarázata szerint ideiglenes, placeholder dolog volt az, amin kiborultak a kínai játékosok…

Most viszont egy új játékon dolgozik a csapat, és ez valóban másnak hat az eddigi alkotásaikhoz képest. A Devotion, illetve az azt megelőző Detention is a túlélő horror műfajra építkezett, de a Nine Solst a stúdió Taopunk környezetűnek nevezte, műfajában pedig egy két dimenziós platformer, amiben a Sekiro: Shadows Die Twice által inspirált elhárítás-központú harc játssza a főszerepet. A lent megtekinthető videóban erősen érzékelhető, hogy mennyire dinamikus a játékmenet, amit legutóbb talán a Hollow Knightban láthattunk utoljára.

A Red Candle Games egy közösségi finanszírozást indított, ami akkora siker lett, hogy bár még 48 nap van hátra, a 3 millió tajvani dolláros céljának (forintban ez kb. 35,6 millió) már 135%-ánál jár a finanszírozás. Azaz van kereslet, nem is kevés, és nem is kérnek olyan sok pénzt a fejlesztők a játék megvalósításához. Kb. hatezer forintért egy digitális kópiát kapunk majd a játékból, de a több mint 300 ezer forintos kategóriában (ami már mind elkelt) egy rövid játékon belüli történet társírója is lehet az, aki ennyi garast tesz le a tajvani fejlesztők asztalára.

A Nine Sols nem rendelkezik megjelenési dátummal, de ha ekkora sikere van a finanszírozásnak, biztosan gördülékenyen halad a PC-re, PlayStationre és Nintendo Switch-re készülő játék, aminek legnagyobb extra gólja 20 millió tajvani dollár (kb. 238 millió forint), de kérdés, hogy mi lesz ez.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu