Road 96 – A 96-os úton várhatsz rám dideregve

TESZT – Megjelent PlayStation 5-re és PlayStation 4-re a DigixArt játéka, ami manapság valós politikai eseményekhez is köthető történetével esetleg fel is tudja kelteni a játékosok figyelmét.

 

 

Csak aztán nehogy legyen hazai vonatkozása a történéseknek, mert akár még ez is bekövetkezhet, és ezen sem lepődnék meg.

 

 

Arctalan menekülő tinédzser

 

A Road 96 főszereplője egy üres tinédzser, amiről itt ki lehet mondani, hogy ez valamelyest a játék egyik hiányossága, ugyanis nincsen háttértörténete, így rajta keresztül egyáltalán nem tudunk kötődni a történethez. A fiatal korosztály igyekszik egy autoriter nemzetből menekülni, átlépve annak határát, mert elegük van a megosztottságból. Petria egy kitalált ország, és ennek elnöke, Tyrek egyre szorosabbra húzza a szíjat a nép torka körül, ugyanis sanyargatja az embereket, akik meg inkább menekülnének, itt azért fel lehetne tenni a kérdést, hogy miért is. A baj ott van, hogy a Road 96 finoman szólva nem nagyon tud a kezdetleges lépéseken túl többet mutatni, mert lehetett volna kicsit szigorúbban is foglalkozni a témával. Jó, ott vannak a hajléktalan tinédzserek, de azért talán nem kellett volna nyitva hagyni a kaput a „pontosan mégis MI elől fut a társadalom?” kérdést. És nincsen olyan szigorú határellenőrzés mint mondjuk 1989 decemberének második felében, miután Tőkés Lászlótól próbált a román karhatalom megszabadulni, de hadd ne menjünk itt történelmi részletezésbe…

Szóval élelmiszer és pénz van, a határok pedig nyitva vannak. Ezzel akár a magyar példát is lehetne mondani, mert nem véletlenül ugrott meg a külföldi munka és a kivándorlás fogalmak körül a keresés kb. két hete. Nincsen faji, vallási tisztogatás sem, így emiatt sem tűnik indokoltnak a sokkhullámhoz hasonlítható emigráció, amire legutóbb magyar példa értelemszerűen 1956-ban volt. Így pedig a játék narratívájában bíznunk kellene, hogy valami rossz történik. Oké, van egy bukott forradalmi kísérlettel kapcsolatban is információ, ám az egy évtizeddel a játék eseményei előtt volt, és talán túlzottan későn bukkannak fel komolyabb bizonyítékok az ország élhetetlenségére, ám ott is talán a hiteltelenség definíciója alkalmazható. Arra akarok kilyukadni, hogy ha valaki maga mögött hagyja az országát, annak komoly indoka van, a Road 96 pedig nem nagyon tisztázta, hogy itt miért is történik ez. Nem azt mondom, hogy rossz a játék, de itt érdemesebb lett volna komolyabb transzparenciával élni.

 

 

Újra úttalan utakon

 

Szóval politikai kommentárról van szó, aminek narratívája legalább szokatlan, új módon bontakozik ki. Mondjuk úgy, hogy senkinek sem lesz ugyanolyan a végigjátszása, ugyanis procedurálisan generált (pl. No Man’s Sky) lesz. Van ugye hét főszereplő, és a küldetésünk többnyire az lesz, hogy a sztorinak a csíkját feljebb toljuk. Mindegyik határhoz való utunk találkozásokat eredményez, és ez megy egészen addig, amíg a választásokig el nem jutunk. A procedurálisan generált megközelítés miatt soha nem fogjuk egyetlen karakternek a teljes történetét hallani.

Ez újrajátszhatóságot jelent (egy végigjátszás kb. öt és fél órát igényel), de nem biztos, hogy erre mindenki vállalkozni fog, és ha mindent látni akarunk, akkor lehet, hogy többször is végig kell játszani a kilencvenhatos utat, aminek végül három végkimenetele lehet. Az egyik a forradalom (amire a szomszédunkban volt ugye példa), a másik a szavazás, a harmadik pedig a teljes apátia. Kevés dolog töri meg az ily módon repetitívvé öndegradáló játékmenetet: vannak puzzle-k és minijátékok, de ezek önmagában nem elegendőek. A mi karakterünknek mondhatni semmi hatása nincsen a sztorira, hanem csak megy az árral, amit a hét fő NPC teremt meg ilyen-olyan formában. Ez a baj szerintem; ennél lehetett volna bátrabban is hozzáállni.

 

 

9 – x – 6 -> 7.5

 

Azért adok egy hétfelest a Road 96-ra, mert a háttértörténetnek nincsen meg az alapzata, így mondhatni csak dísznek van annak komolyabb taglalása nélkül. Kísérletinek nevezhető az elképzelés, de az mégis egy ketrecben végezte, ugyanis nem volt kellően bátor. Ezt egy könyv, vagy novella formájában talán jobb lenne átélni, azaz: jobb lehetett volna egy lineáris koncepcióban. Petria mondhatni kidolgozatlan maradt, viszont az értékelés nem véletlenül esik a jó kategóriába: a kalandjátékok rajongóinak nyugodtan tudom ajánlani a Road 96-ot, sőt, nekik a szokásos másik értékelést is megemlítem: nekik ez inkább egy nyolcfeles alkotásnak számít. Vannak benne fordulatok, el lehet vele tölteni az időt (ámbátor többször egymás után már nem mindenki fogja, ezt ne is vitassuk), és többnyire maguk az NPC-k is megkedvelhetőek. Szóval tudom ajánlani. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy az Xbox Series és az Xbox One mikor kapja meg?

-V-

Pro:

+ Modern, átélhető tematikával rendelkezik
+ Senki sem fogja ugyanazt átélni
+ Valamennyi újrajátszhatóság van benne…

Kontra:

– …de lesz, aki nem fogja végigjátszani többször is
– Nem eléggé bátor a kommentárral
– Petriát jobban is szemléltetni kellett volna…


Kiadó: DigixArt/Plug In Digital

Fejlesztő: DigixArt

Stílus: politikai kommentárral próbálkozó kalandjáték

Megjelenés: 2021. augusztus 16. (Nintendo Switch, PC), 2022. április 14. (PlayStation 5, PlayStation 4)

Road 96

Játékmenet - 7.6
Grafika - 6.4
Történet - 8.4
Zene/hangok - 7.1
Hangulat - 8.5

7.6

A 96 fejreállítva is 96.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu