The Library of Babel: Bábeli könyvtár cross-gen lopakodással [VIDEO]

A Tanuki Game Studio fejleszti a játékot, amit majd a Neon Doctrine fog kiadni mindegyik jelentősebb platformra.

 

A The Library of Babel egy olyan cross-gen lopakodó platformer, amit Jurge Luis Borjes azonos című novellája ihletet. Időben húszezer évvel az emberiség kihalása után járunk, így a világot fejlett robotok irányítják. Egy a bökkenő: nem nagyon ismerik a teremtőiket, de a társadalmukban eddig minden (véletlenül sem szóviccel élve…) olajozottan ment, de miután felfedeztek egy könyvtárat, amiben minden eddigi mű megtalálható, ez röviden és tömören a káosz előhírnökeként is jellemezhető.

Mi Ludovikot, egy keresőt irányítunk, akit kiküldenek egy babiloni gyilkosság kivizsgálására. Az egészbe belerondít, hogy hirtelen szükségállapotot hirdetnek ki, karakterünk pedig egyre veszélyesebb helyen találja magát. Eközben a gyilkost meg kellene találni, meg azért jó lenne megtudni azt is, hogy miért is lett hirtelen a könyvtár lezárva. A játék világa tele lesz nagyobb dzsungelekkel, elhagyatott templomokka, illetve azért NPC-k is lesznek. Egy izgalmas, veszélyekkel és intrikákkal teli kalandra számíthatunk, a történet pedig elgondolkodtató és hangulatos lesz (arról szól, hogy a végtelent hogyan kezeljük).

Egy túlzottan benőtt, belakott, ám eközben futurisztikus világról van szó, ahol a 2D-s környezetet kézzel rajzolták. Nem csak az akadályok lesznek halálosak, hanem az ellenfeleink is. Mondjuk úgy, hogy Ludovik a lopakodásban és a mozgékonyságban jártasabb az erőszakkal szemben. Az egésznek nem véletlenül van egy 90-es évek stílusa, ugyanis az ottani grafikus kalandjátékokra hasonló párbeszéd- és inventory-rendszer található a The Library of Babelben, ami a sci-fi stílusával meg is nevezi két ihletét (Bábeli könyvtár, Apokalipszis most).

A The Library of Babel a tervek szerint valamikor 2022-ben fog megjelenni (nem lenne meglepő emiatt, ha itt is lesz valamilyen mértékű halasztás) PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (ezen belül is Steamre), PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve Nintendo Switch-re, úgyhogy mindenhol képviseltetni fogja magát a Tanuki Game Studio játéka.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu