Több stúdió is az Xbox Series S támogatásának elhagyását követeli!

Azt kérik a fejlesztők a Microsofttól, hogy ne kelljen kötelezően Xbox Series S-re is optimalizálniuk a játékaikat.

 

Az Xbox Series S-ről a minap írtuk, hogy a Rocksteady egyik fejlesztője egy „krumplinak” nevezte a GPU-ja miatt, de korábban más fejlesztők is kritizálták ilyen-olyan indokból a jelenleg legolcsóbb, és teljesítményben a PlayStation 5/Xbox Series X párostól elmaradó, Blu-ray meghajtóval nem rendelkező kurrens-gen konzolt. Melléjük felírhatjuk Ian Maclure-t, az indie Bossa Studios vizuális effektekért felelős művészét.

Egy veterán videojáték-zsurnaliszta, Jeff Gerstmann a Twitteren felvetette, hogy „az Xbox Series S visszafog mindent” gondolatmenet nem állja meg a helyét, mert a legtöbb játék PC-re is megjelenik, és emiatt sokféle konfigurációt le kell fedniük. Erre Maclure, aki a tavaly I Am Fishen (Xbox Series, PC) dolgozott, egy részletesebb választ adott, de linkelni nem tudjuk, mert azóta priváttá tette a profilját, így csak a követői olvashatják közvetlenül az alábbiakat:

„Lehet, hogy unalmasnak hangzik, de azért hallod ezt mostanában sokat, mert sok fejlesztő ült az elmúlt egy évben a megbeszéléseken, és kétségbeesetten próbálták elérni, hogy a Microsoft ejtse Xbox Series S támogatásának kötelezettségét. A stúdiók már túl vannak egy fejlesztési cikluson, ahol az Xbox Series S egy albatrosznak bizonyult a gyártás nyakán, és most, hogy a játékok már határozottan az új konzolokra tervezve készülnek, a stúdiók nem akarják megismételni ezt a folyamatot,” írta Maclure.

Még májusban azt mondta a Digital Foundrynak dolgozó Alexander Battaglia, hogy több fejlesztő is kiemelte: az Xbox Series S memóriával kapcsolatos korlátozottsága kissé fájdalmas. (De azóta már inkább azt halljuk, hogy a konzol GPU-ja okoz nagy fejtörést a stúdióknak.) Ezen legalább már dolgozott a Microsoft, mert párszáz plusz megabájtnyi memória a fejlesztők rendelkezésére áll.

Kérdés, hogy mennyire fogja vissza „a kistesó” a konzolgenerációt. A Sony-nak nincsen problémája: ott a két PlayStation 5 verzió között pusztán a Blu-ray meghajtó jelenléte a különbség, de pletyka szintjén már hallottuk, hogy jövő őszre már egy enélkül tervezett, de külön csatlakoztatható meghajtós konzol jöhet tőlük, hogy csak egy konzolfajtát gyártsanak a jelenlegi kettő helyett…

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu