Vérapó – Fárasztóan fantáziátlan vérengzés és családi dráma egy utolsó akcióhős Mikulással

FILMKRITIKA – Karácsony van, és egy inkább fáradt, mint vidám Mikulás (David Harbour) kénytelen akcióhősként megmenteni egy családot – amilyen erőszakosan csak lehet. Kiégett, ugyanakkor teljesen valódi Mikulásunknak matt alkoholista, „jómunkásember” ajándékhozóként, egy zsoldosbandával és egy karácsonyi hangulatát vesztett családdal számolva sok mindent kell kipipálnia a listájáról.

 

 

Jó nagy kavarás ez a Mikulás-hagyomány, amit még a magyar elnevezés is megbolondít. Eleve az USA-ban nem december 6-án érkezik, mint Európában, hanem karácsonykor, de ráadásul nálunk még a szocializmus alatt át is nevezték Télapónak a Rákosi korszaktól kezdve – innen a magyar forgalmazó címelnevezésének tényleg vicces szójátéka, a „Vérapó”. (Az eredeti, angol cím Violent Night, tehát magyarul „Erőszakos éjszaka”, amely a jól ismert karácsonyi dalocskára utal, melynek az angol címe Silent Night). Igen ám, csak hogy a magyar szinkron nem túl „konzekvens”, ugyanis a David Harbour által alakított karaktert a filmben már Mikulásnak hívják. Tehát van nekünk egy Mikulásunk, aki az európai hagyományok szerint nem is akkor jön, mint a filmben és a magyar címadás és szinkron ráadásul még kétféleképpen is hivatkozik rá. Tudjátok még követni?

No persze, értem én, hogy a lényeg ebben a vérengzős akciófilmben nem is ez, de mivel annyira kihangsúlyozza a film, hogy ez nem csak egy fószer, aki Mikulásnak öltözött, hanem a „valódi” Mikulás, hogy mindez nem kevés zavart okozhat a magyar nézők fejében (akik persze egyáltalán utánagondolnak mindennek).

 

A Vérapóban a hivatásos Mikulás (David Harbour), aki civilben nem veti meg az italt, ajándékot visz egy kislánynak, és amikor azt tapasztalja, hogy a dúsgazdag családot túszul ejtette egy csapat mindenre elszánt zsoldos, akcióba lendül.

 

Egyszerre ajándék- és halálosztó ez a Mikulás

 

Ez a Mikulás persze nem a megszokott Mikulás – még úgy sem, hogy tényleg ő az igazi. Van egy ajándékokkal teli szánja, egy nagy piros kabátja és egy harci kalapácsa, amit az áldozatai vére borít és időnként elkurjantja magát, hogy „Ho ho ho ho!”.  Viszont ez a film inkább a karácsonyi cukorkákkal, sütikkel teli ünnep és a halálos áldozatok kombinációja, amely olyan filmekre emlékeztet, mint a Drágán add az éledet!, vagy a Gyilkos járat, telis-tele véres akcióval, amelyet a David Leitch által vezetett 87North Productions kaszkadőr-gárda vezet, viszont Tommy Wirkola (Holtodiglan, Hansel & Gretel: Boszorkányvadászok) vezeti a szánkót (ő a rendező).

A csizmába és szakállba bújt, halhatatlan ajándék- és halálosztóvá vált északi harcos szerepében a Stranger Things-ből ismert, viccesen zord David Harbourt láthatjuk. Az ő Mikulása egy kiégett fazon, akinek a leheletén érződik az olcsó sör, a sörtéjében hányás nyomait lehet felfedezni és gyűlölettel viseltetik a készpénzes ajándékok, az Amazon-szállítmányok és a hitehagyott gyerekek iránt. Ez a Mikulás mérhetetlenül cinikus, de amikor az egyik kiszállítása során egy gazdag üzletasszony matriarcha birtokán történő betörés kellős közepén köt ki, talán visszanyeri régi, vidám énjét.

 

 

Drágán add a karácsonyt!

 

A túszként fogva tartott, egymással állandóan civódó Lightstone család egy páncélszekrénynyi készpénzen ül, amit a John Leguizamo által alakított, rettenetesen sablonos gazember akar a kezébe kaparintani. Amikor az unoka, Trudy (a bájos Leah Brady) megszökik a karmaikból, összefog a Mikulással, hogy megállítsa a rosszfiúkat, és talán egy kis karácsonyi örömöt szítson, ami egyesítheti a családot.

Az akció véres és relatíve látványos, viszont nem valami fantáziadús – ennél már a John Wick részekben, vagy az Atomszőkében sokkal jobbat láttunk. Ráadásul a film „családegyesítő” történetének üzenete (a kötelező kisgyerek-vonallal) rendkívül szájbarágós és borzasztóan unalmas. Bár Harbour kiváló a szerepben, de kicsit ő is unalmasan van megírva – nagyjából a Bruce Willis-féle macho, vicces stílust hozza a Drágán add az életed!-szériából, csak most éppen a Mikulás szerepében. De akár felhozhatnám Arnold Swarzenegger akcióvígjátékait is és az „osztrák tölgy” alakításait is. Hiába tűnik első hallásra egyedinek ez az „akciós” Mikulás, nagyon erősen a „láttunk már ilyet” érzés kísértett egész végig a sajtóvetítés alatt.

 

 

Harbour Mikulása még így is egy „ajándék” a film többi részével összehasonlítva

 

Persze, Harbour Mikulása persze még így is egy igazi „ajándék” a gonosztevőkhöz képest: egy idegesítő, ripacskodó banda, akik kétségbeesetten akarják majmolni Hans Gruber stílusát az említett Drágán add az életed! filmekből, és azt hiszik, hogy a viccesnek szánt durva káromkodások majd kárpótolnak minket a diónyi karizmájukért. Persze, azt öröm látni, ahogy a Mikulás elintézi őket, de minden egyes relatíve ütős akciórészre jut egy unalmas családi dráma, amin át kell rágni magát a történetnek, és ilyenkor a vidáman hátborzongató móka közhelyes hétköznapiságba fullad.

A Vérapó helyenként jó móka, de annak ellenére is elég fantáziátlan marad, hogy az alapkoncepció vicces. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, a John Wick-féle erőszakmozi és az echte „karácsonyi film” stílusát (vaskos közhelyekkel) ennyire erőltetetten egyesíteni egyetlen filmben. Kár érte…

-BadSector-

Vérapó

Rendezés - 5.2
Színészek - 6.4
Történet - 3.8
Látvány/akció - 7.2
Hangulat - 5.5

5.6

KÖZEPES

A Vérapó helyenként jó móka, de annak ellenére is elég fantáziátlan marad, hogy az alapkoncepció vicces. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, a John Wick-féle erőszakmozi és az echte „karácsonyi film” stílusát (vaskos közhelyekkel) ennyire erőltetetten egyesíteni egyetlen filmben. Kár érte…

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu