Régóta várt bejelentésre készül a Metal Gear Solid producere?

Talán a Metal Gear franchise is valamilyen figyelmet kap évekkel azután, hogy a Konami a Metal Gear Survive-val elhasalt (ez volt az első poszt-Kojima játékuk az IP-vel).

 

Véletlen egybeesés, hogy egy nap alatt kétszer is a Konami háza táján szaglászunk, de így jött össze 2022 utolsó napján feltehetőleg az utolsó hír. A Gematsu beszámolt a japán Famitsu éves hagyományáról: a publikáció több japán fejlesztőt is megkérdez arról, hogy mik a céljai a következő évre, illetve mi a kulcsszó, amit arra applikálnának. Nem hagyta ki a Famitsu a Konamit sem, ami évek óta először tűnik komolynak, hogy a PC-s, konzolos játékiparon ismét jelen legyen, leszámítva a Pro Evolution Soccerből átalakított, free-to-play eFootballt.

Okamura Noriaki, a Konaminak dolgozó producer a Metal Gear IP-ért felelős, és azt mondta, hogy a Momotaro Dentetsu mellett további játékokat is be fog jelenteni a cég. Az ő kulcsszava az, hogy „régóta várt”. A Konami régebben már kihangsúlyozta, hogy a Metal Gear, a Castlevania és a Silent Hill IP-ivel foglalkozni fog, de eddig a Kojima által hátrahagyott Metal Gearről semmit sem hallottunk hivatalosan. Pletykákat viszont igen: PlayStation 5-exkluzív Metal Gear Solid remake (amiről olyat is hallottunk, hogy a The Game Awardson bejelentik, de ez nem következett be), HD remaster a második, harmadik és negyedik részből, majd azt is hallottuk, hogy a 3. rész, a Metal Gear Solid 3: Snake Eater kaphat remake-et.

A Silent Hill körül tényleg történnek események (Silent Hill 2 Remake, Silent Hill Townfall, Silent Hill f, illetve Silent Hill: Ascension, továbbá a hivatalosan még meg nem erősített, de Dél-Koreában és Tajvanon már kiértékelt Silent Hill: The Short Message), de a Metal Gear Solid kapcsán tényleg csak találgatni tudunk. Lassan itt lenne az ideje annak, hogy a Konami végre kinyögje, mit is fog csinálni.

Türelmünk van hozzá, úgyhogy így is játszhatjuk.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu