Rábólint az Európai Bizottság a Microsoft gigafelvásárlására?

Most már olyasmit hallunk, hogy az Európai Bizottság elfogadja a Microsoft 68,7 milliárd dolláros tranzakcióját az Activision Blizzard King felvásárlására.

 

A Reutersnek három forrása is azt mondta, hogy amit nemrég bepörgetett a redmondi techóriás, elegendő lesz ahhoz, hogy végül az övék lehessen a játékipar egyik legnagyobb kiadója. Ezekről a megállapodásokról mi is beszámoltunk: az Nvidia GeForce Now szolgáltatásán, illetve a Nintendo konzoljain is tíz éven át elérhetőek lesznek a Call of Duty epizódjai, ha a Satya Nadella vezette amerikai vállalat bekebelezheti a Bobby Kotick irányította kiadószörnyeteget (amit amúgy a Vivendi hozott össze: akkoriban a Blizzard az övék volt, és a fúzió óta Bobby Kotick vezeti az Activision Blizzard Kinget).

Szóval az EU trösztellenes aggodalmait a Microsoft állítólag el tudta hárítani, így a cég le tudta kenyerezni a szabályzókat. A Sony persze ahol csak tudja, igyekszik megakadályozni a tranzakciót, igaz, a Microsoft nekik is felajánlotta a megállapodást, csakhogy Jim Ryanék elmozdíthatatlan álláspontot képviselnek. A redmondiak a Valve-nak is felkínálták a tíz éves jelenlétes ajánlatot, ám Gabe Newell elutasította, mert ő nem nagyon látta ennek az értelmét. (Az ő álláspontja érthető: a Steam a legnagyobb PC-s játékpiac, és a Microsoft bukna, ha csak a Microsoft Store-on és a Battle.net-en hagyná a játékokat…)

A Sony feltehetőleg attól tart, hogy a Microsoft el tudná rettenteni a Call of Duty miatt a PlayStation platformokon (vagy platformokra!) sokat költő játékosait, de a törvényhozókat úgy tűnik, hogy elég annyival meggyőzni, hogy a Microsoft fűt-fát beígér, hogy kitart a megállapodások mellett. Persze ezt mindig könnyű felrúgni, ugyanis a Microsoft egy hatalmas cég, ami a Windows, az Office és az Azure hármas kapcsán lényegében végtelen pénze származik, és így meg tud ilyen-olyan bírságokat engedni magának, hogy csökkenteni tudja a versengést.

Be kell látni, hogy ez az egész arról szól. Nem kell messzire menni, hogy lássunk valakit azzal vádolni másokat, amit ő maga követ el…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu