Európai leépítésekbe kezdett a Ubisoft?

Már hallottuk, hogy a francia kiadónak szigorítania kell a költekezésén, de azért ennyire nem lehet borzalmas a Ubisoft helyzete!

 

A Ubisoft kissé zűrös helyzetben van, és talán emiatt nem olyan meglepő, hogy több játékuk lett elhalasztva (Skull & Bones, Prince of Persia: The Sands of Time Remake), továbbá a Beyond Good & Evil 2 szituációja is felettébb elkeserítő. Yves Guillemot, a cég vezérigazgatója már kitűzte az irányt: kevesebb, de folytatólagosan támogatott játék, költségcsökkentés, ahol csak lehet. Ennek egyik velejárójáról még nem esett szó.

A ResetEra fórumon bukkant fel egy levél, amit állítólag a Ubisoft küldött ki: „Mint mindannyian tudjuk, a piac folyamatosan fejlődik, és nekünk, mint szervezetnek lépést kell tartanunk vele. Jelenleg a Ubisoftnak számos kihívással kell szembenéznie a külső tényezők miatt, mint például a fizikai játékok értékesítési volumenének csökkenése a digitális értékesítés javára, a marketing központosítása az összes kommunikációs csatornánk digitalizálásával, a nagy kiskereskedelmi megjelenésektől az F2P, mobil és szezonális játékok felé való elmozdulás, valamint a kevesebb nagy fizikai bemutató.

A jövő kihívásainak való megfelelés érdekében a Ubisoft vezetősége úgy döntött, hogy bezárja több európai leányvállalatát. Sajnos a Ubisoft Benelux egység is a tervezett bezárás tárgyát képezi. A legtöbb alkalmazott 2023. április 1-jével távozik. A bezárás miatt az Ubisoft BV a fizikai játékok jelenlegi forgalmazását a Benelux államokban teljes mértékben kiszervezi egy később bejelentendő forgalmazóhoz,” írta a Ubisoft az állítólagos üzenetében.

Úgy tűnik, hogy a fejlesztőket nem érintik a leépítések, de a játékok fizikai kiadását forgalmazó csapatok között lesznek bezárások, és ezek közé fog tartozni a Ubisoft Benelux is, ami lényegében a szomszédban van (Franciaországhoz képest), és az indoklásban kimondták, hogy a lemezes példányokból kevesebb játék fogy. Az utóbbi évek során a pandémia valóban a PlayStation Store, a Microsoft Store és a Ubisoft Store/Epic Games Store felé tolta a mérleget (főleg PC-n, mert manapság az a trend, hogy PC-re nem adnak ki lemezes változatot…), de ez talán erős lépésnek tűnik.

Ez persze még nincs megerősítve, ám a luxemburgi RTL oldalán már hivatalosként írják ezt…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu