Kártérítés miatt indít pert az Activision Blizzard King ellen a NetEase?

A kínai techóriás a már nem támogatott játékok pénzvisszatérítései miatt szeretnének egy kisebb összeget kisajtolni a Microsoft által kinézett kiadóból.

 

Korábban mi is beszámoltunk arról, ahogy Kínában tizennégy év után különvált a NetEase és az Activision Blizzard King útjai, így hivatalosan (licencelve, a kínai cenzorok által is elfogadva) megszűnt például a World of Warcrafthoz és az Overwatch 2-höz való hozzáférés a világ második legnépesebb országában (ugyanis India átvette az első helyet). A NetEase most kompenzációt követel az el nem adott merchandise tárgyakért (pólók, bögrék, ilyesmi), illetve a leállított játékok és szolgáltatások körüli összegek visszatérítéséért. 300 millió renminbi/yuan, ennyiről szól a fáma, ami kb. 43,5 millió dollárnak, 14,73 milliárd forintnak felel meg.

A kínai Sina Technology volt az egyik első sajtóorgánum, ami beszámolt a perről. Állítólag a Blizzard több licenszelési megállapodást nem tartott be, és a mérleg is eléggé a külföldi cégnek lejtett az egyenlőtlen üzletekkel. Fogadási megállapodásokról is szó esett, továbbá a NetEase-től nagyobb összegű letétekről is, hogy a kiadót el tudják a kockázatoktól szigetelni. A Blizzard állítólag nem vállalta magára a visszatérítési kötelezettségét, és a NetEase-nek sem perkált a jutalékból, amit a kínai szolgáltatás leállításához kapcsolódóan kellett volna fizetni. A kínai techóriás 100 millió renminbi/yuan összegről beszélt, és 1,12 millió kínai felhasználót már kártérített önerőből.

Még szó esik az Activision Blizzard és a NetEase között létrehozott „egyoldalú záradékról” is. Ez azt a követelményt tartalmazza, hogy a NetEase előzetesen nagy összegű előleget biztosít a Blizzardnak, hogy az több játékot is biztosítson a partnerének. A Blizzard pedig nem fizette vissza a kérdéses foglalót, ugyanis a kérdéses játékok fejlesztéséből nem jött össze semmi még akkor sem, miután a két cég között megromlott a viszony.

Úgyhogy az Activision Blizzard még egy perrel számolhat. Vajon mire gondolt a Microsoft, amikor ezt a kiadót nézte ki magának? Ha övék lesz a cég, akkor rengeteg dolguk lesz eltakarítani ezeket az ügyeket.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu