Phil Spencer felesküdött: a Call of Duty a PlayStation 5-ön marad!

Az FTC, az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság ideiglenes távoltartási kérelme miatt bukkant fel a bíróságon a Microsoft és az Activision Blizzard King vezetősége is, hogy a redmondiak 68,7 milliárd dollárért felzabálják ezt a kiadót is.

 

Augusztusban a tavaly indított antitröszt per miatt lesz a bíróságon a Microsoft, de addig még ezt az ügyet kell lerendezni. Phil Spencer a bírónak megesküdött, hogy nincsen valamilyen titkos terve a talonban: „Azt hiszem, már az előkészületek során is láttuk, hogy a játékosok aktív és hangos csoportot alkotnak. Az, hogy mi kivonjuk a Call of Duty-t a PlayStationről, véleményem szerint helyrehozhatatlan kárt okozna az Xbox márkájának. Én felemelném a kezem, bármit megteszek, ami szükséges: nincs tervünk. Itt állva elkötelezem magam, hogy nem fogjuk a Call of Duty-t (ez a vallomásom!) a PlayStationről levenni. Ahogy ön is mondta, a Sony-nak nyilvánvalóan engedélyeznie kell, hogy a játékot az ő platformjukon is kiadhassuk, de ennek hiányában az én elkötelezettségem és tanúságtételem az, hogy a Call of Duty jövőbeli verzióit továbbra is ki fogjuk adni a Sony PlayStation 5-jére.”

Azt leszámítva, hogy PlayStation 5-öt mondott (PlayStation 6-ot nem? a tíz év alatt meg fog jelenni az a konzol is; később azért a bíró rákérdezett, és megerősítette a PS6-ot és a további konzolokat is), Spencer kijelentése az ő szabadságát teszi kockára. Ha a Microsoft mégis másképp cselekszik, akkor az Xbox-vezér hamis vallomása miatt felelősségre vonható lesz. Beszélt arról is, hogy főleg a Starfield miatt vásárolta fel a Microsoft a ZeniMax Mediát, a Bethesda anyacégét, és a The Elder Scrolls VI Xbox-exkluzivitása sem fix még: „Azt hiszem, egy kicsit tisztázatlanok voltunk azzal kapcsolatban, hogy a The Elder Scrolls VI milyen platformokon fog megjelenni, tekintve, hogy milyen messze van a játék. Jelenleg nehéz számunkra leszögezni… Annyira messze van, hogy nehéz megérteni, milyen platformok lesznek egyáltalán ezen a ponton. Amikor felvásároltuk a ZeniMaxot, az egyik mozgatórugó az volt, hogy a Sony üzletet kötött a Deathloop és a Ghostwire: Tokyo esetében. Fizetett a Bethesdának, hogy ne adja ki azokat a játékokat Xboxra. Tehát a Starfielddel kapcsolatos vita (amikor hallottuk, hogy a Starfield potenciálisan szintén kihagyja az Xboxot) kapcsán, nem juthattunk olyan helyzetbe, mint egy harmadik helyezett konzol, ahol még jobban lemaradunk a tartalomtulajdonlással, így biztosítanunk kellett a tartalmat, hogy életképesek maradjunk az üzletben.”

Pete Hines, a Bethesda marketinges és kommunikációs vezetője szerint ha PlayStation 5-re is kijött volna a Starfield, akkor nem jönne ki szeptemberben a játék (szeptember 6-án fog Xbox Series-re, PC-re és Game Passra megjelenni; ám a játék Premium és Constellation Editionjét már elsejétől játszhatjuk), mert több minőségellenőrző tesztelésre lett volna szükség. Sarah Bond, a Microsoft válallati alelnöke pedig úgy vallott, hogy Bobby Kotick, az Activision Blizzard King vezérigazgatója nem hozná Xboxra a Call of Duty-t, ha a 70/30%-os bevételi részesedést nem tolják fel 80/20%-ra a kiadó javára: „Ha nem lépünk túl a szokásos bevételmegosztáson, hogy ő [Bobby Kotick] szándéka szerint nem hozták volna a Call of Duty-t az Xboxra. Egyértelmű volt, hogy a Call of Duty a PlayStation 5-re jön, és ez nem lett volna jó, ha Xboxra nem, és nem ugyanabban az időpontban. Az idő korlátozott volt [az új CoD bevételi megállapodással kapcsolatban]. Voltak játékosaink, akiknek az elvárásainak meg akartunk felelni, így végül úgy döntöttünk, hogy ez a legjobb az üzlet szempontjából.”

Lesznek még pikáns kommentek…

Forrás: WCCFTech, WCCFTech, WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu