Tragikus fordulat egy PlayerUnknown’s Battlegroundsból induló párkapcsolatban

Egy muszlim nő és egy hindu férfi párkapcsolatának az ügyvédjük vetett véget…

 

Egy pakisztáni nő és egy indiai férfi a PlayerUnknown’s Battlegroundsban ismerkedett össze, és egymásba is szerettek, de most mind a ketten sokáig fognak rácsok mögött ülni Indiában, ahol le lettek tartóztatva. A New York Times szerint két hónappal azután csattant a bilincs, hogy ők titokban Noidában kezdtek élni. A nő (Seema Ghulam Haider) azért ül, mert illegálisan lépett be az országba, a férfi (Sachin Meena) pedig azért, mert őt rejtegette.

Haider és Meena először 2019-ben futott egymásba a battle royale játékban, miután Haider férje a munkája miatt Szaúd-Arábiába költözött. Idővel közösségi felületeken, illetve telefonon kezdtek beszélgetni egymással. Meena bácsikája, Birbal Meena szerint Sachin akár hajnali 2-3 óráig fenn maradt, hogy telefonon beszélgessen valakival, majd beismerte neki, hogy beleszeretett egy pakisztáni nőbe, akit el akart venni feleségül, ám Meena családja nem támogatta ezt, mert a nő egy ellenséges országból származott. A páros mégis találkozott Nepálban márciusban, ahol egy hetet eltöltöttek, hazatértek, majd májusban ismét találkoztak ugyanott. Ekkor Haider elvitte négy gyerekét is, ám innen együtt mentek Indiába, és a páros a gyerekekkel Új-Delhitől nem messze élt.

Úgy tűnik, hogy azért buktak le, mert mindent legálisan akartak csinálni. A Times of India szerint egy ügyvédhez mentek, hogy Haider Indiában tartózkodhasson, és megvalósuljon a házasságuk is, de a segítség helyett az ügyvéd a zsaruknak szólt, miután rájött, hogy Haider pakisztáni: „Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy ő és a gyermekei (három lánya és egy fia) pakisztáni útlevéllel rendelkeznek. Az indiai házasságkötés folyamatáról érdeklődött. Azt mondta, hogy Sachinhoz akar hozzámenni. Amikor megtudtam, hogy egy rabupurai házban élnek, értesítettem a rendőrséget,” mondta az ügyvéd, aki a párosra állított egy kollégát, hogy kiderítse, hol laknak.

Pakisztán 1947-es létrejötte óta gyakori a konfliktus Indiával, ami cserébe az ottani muszlim lakosság ellen az utóbbi években gyakran fellép. A Times of India szerint Uttar Pradesh terroristaellenes csoportja is segített a rendőröknek a letartóztatásokban, és az indiai hírszerzés is nyomoz… ám Meena és Haider amúgy senkinek sem ártott, sőt, Meena nem hazudott anyagi állapotáról (a bolti munkahelyét eközben elbukta), és nem tett olyan ígéretet Haidernek, amit nem tudott volna megtartani. Haidert nem Meena munkája, hanem a PUBG-s képessége nyűgözte le. A BBC szerint a párost tizennégy napra lecsukták a vizsgálat során, és évekig börtönben lehetnek. Haider férje a nő szerint bántalmazó volt, ám a férfi mégis szeretné, ha gyerekei visszatérnének Pakisztánba, míg a páros az indiai kormányt segítségét kérte, hogy összeházasodjanak.

A börtön azért kissé durva büntetésnek tűnik…

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu