A Microsoft elárulta, mennyi időre szólhat az új PS Call of Duty-megállapodás!

A Microsoft elárulta, hogy pontosan meddig tart a fő versenytárs PlayStationnel frissen aláírt Call of Duty-szerződés.

 

 

A Microsoft megerősítette, hogy a Sonyval újonnan aláírt Call of Duty-szerződés legalább tíz évig tart. Annak érdekében, hogy meggyőzze a szabályozó hatóságokat az Activision Blizzard felvásárlásának jóváhagyásáról, a redmondi cég kötelezettségeket írt alá arra vonatkozóan, hogy az Activision által kiadott játékokat több platformra hozza el. Ez magában foglalja az Activision-játékok eljuttatását a konkurens felhőalapú játékplatformokra, valamint a Call of Duty játékok eljuttatását a rivális konzolokra.

A Microsoft korábban megállapodást írt alá a Nintendóval, hogy a Call of Duty-t a Nintendo Switchre hozza, és hasonló megállapodást ajánlott a Sonynak is.

A Sony abban a reményben utasította vissza a megállapodás aláírását, hogy a szabályozó hatóságok megakadályozzák az Activision Blizzard felvásárlási kísérletét. Ám hiába voltak az akadályok, a Microsoft most már zöld utat kapott, hogy lezárja az Activision Blizzard felvásárlását. Ezzel pedig a cég összes játékát a saját égisze alá vonja.

Anno nem írták alá azt a korábbi megállapodást, hogy a felvásárlás után még legalább tíz évig a Call of Duty a PlayStationön maradjon. Azonban ezt a mostanit aláírták. Konkrétumok arról, hogy az üzlet mit tartalmazott, nem nyilvánosak. Viszont a Microsoft megerősítette a tíz éves részletet a The Verge munkatársának, Tom Warrennek. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Call of Duty egy évtizeden belül Xbox-exkluzívvá válhat, bár ezt nehéz elképzelni.

A Call of Duty olyan hatalmas kasszasiker, hogy nem lenne sok pénzügyi értelme, hogy a tíz éves szerződés lejárta után is távol tartsák a PlayStation-konzoloktól. Valószínűnek tűnik, hogy inkább a Minecrafthoz hasonlóan kezelik majd. Az a Microsoft tulajdonában van, de mégis megjelenik a versenytársak platformjain.

Másrészt a játékvilág tíz év múlva teljesen másképp nézhet majd ki, így ki tudja, mi lesz a Call of Dutyval jelen hosszútávú üzlet lejárta után.

Valószínű, hogy ez a megállapodás azt jelenti, hogy a Call of Duty-játékok garantáltan megjelennek a következő generációs PlayStation-konzolra, a PlayStation 6-ra. Az Activision Blizzard felvásárlási kísérlete körüli bírósági csatározásokból kiderült, hogy a következő generációs konzolok valószínűleg 2028-ban fognak megjelenni. Ez bőven a 10 éves időkereten belül van. Van azonban egy lehetséges probléma, amikor a Call of Duty-t PS6-ra hozzák, amikor eljön az idő.

A Sony azt mondta, hogy a Microsoft-üzlet létrejötte után lehet, hogy vissza kell tartania a PlayStation 6 fejlesztői készleteket az Activision Blizzardtól. Ennek logikája az, hogy ezzel gyakorlatilag hozzáférést biztosítana a versenytársának az új konzoljára vonatkozó belső információkhoz. Azonban lehet, hogy megéri a kockázatot, hogy a Call of Duty ugyanazon a napon jelenjen meg a következő PlayStation konzolra, mint a következő Xbox, bármi legyen is a következő Xbox neve.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu