Kiszivárgott az Assassin’s Creed: Mirage térképe: nem lesz hatalmas! [VIDEO]

Ubisoft nyílt világú játékaiban a bejárható, felfedezhető terület néha túlzásokba esett…

 

A francia kiadó legtöbb játéka az utóbbi néhány évben nyílt világú volt. Ilyesminek csak akkor van értelme, ha valóban megéri körülnézni, különben ott marad érintetlenül, mert üres, semmi jutalma nincs a keresgélésnek, és úgy általában véve is csak a játék teljesítményre nyomja rá a bélyegét. A Ubisoft is talán érzékelte, hogy a közönség kissé belefáradt ennek erőltetésébe, és emiatt az Assassin’s Creed következő, nyíltan kisebbnek mondott része a világ térképének méretén is megfigyelhető.

A Twitteren Access The Animus közzétette az Assassin’s Creed: Mirage térképét, amit a megjelenéskor kiadott példányok, illetve az Amazonról rendelt kópiák mellé csomagolnak. A térkép szerint Baghdad/Madīnat as-Salām, az Abbasiyah, Harbiyah és Karkh körzetek, továbbá Dur-Kurigalzu, Al-Anbar, Jariariyah, illetve Alamut jut el a Ubisoft játékába. Úgyhogy a város falain túl is érdemes lesz merészkedni, de ne essünk annyira túlzásokba.

A fejlesztői videóban, amit lent beágyaztunk, a Ubisoft Bordeaux és Montréal csapata aról beszél, hogy mennyi munkát és kutatást végeztek, hogy hiteles, IX. századi legyen a város, ugyanis abból a korszakból nem sok maradt fenn. Szó esik a város három eltérő körzetéről (Haribiyah, Abassiyah, Karkh) is, és általában véve az az érzése támadhat a játékosnak, hogy ezúttal a kevesebb valóban több. Ha valami mindig történik körülöttünk, akkor nem kell kétszer-háromszor több területet készíteni, és így tömörebb élményt lehet biztosítani, igaz, korlátokkal, ugyanis ez a játék is cross-gen.

Az Assassin’s Creed: Mirage megjelenését korábbra hozták, ugyanis október ötödikén már meg is fog jelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra. A PC port a Denuvo mellett VMProtect DRM-mel is rendelkezni fog, hogy még véletlenül se fusson régebbi gépeken megfelelően a Ubisoft ősszel megjelenő játéka.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu