Elkészülhet a Dűne: Harmadik rész?! Denis Villeneuve nyilatkozott!

MOZI HÍREK – Denis Villeneuve ízelítőt adott a lehetséges Dűne: Harmadik rész kapcsán: „Leírtuk ezeket a szavakat.”

 

 

Denis Villeneuve rendező reménykedik abban, hogy a Dűne trilógiává válik, és máris utalt a lehetséges „harmadik rész” életre keltésére.

„Ha sikerülne trilógiát készítenem, az lenne az álom” – mondta Villeneuve az Empire-nek. „A Dűne Messiása arra a tényre reagálva íródott, hogy az emberek Paul Atreides-t hősnek látták. Ami nem az volt, amit ő akart. Az én adaptációm közelebb áll az ő elképzeléséhez, hogy valójában egy figyelmeztetés”.

A Dűne-filmsorozat harmadik részével kapcsolatban Villeneuve azt mondta: „Elárulom, hogy már leírtuk ezeket a szavakat”.

A Dűne: Harmadik rész Frank Herbert eredeti, 1965-ben megjelent Dűne című regényének folytatása lenne. A Dűne: Második rész lezárja Herbert regényének történetét. Egy esetleges harmadik film pedig az 1969-ben megjelent A Dűne Messiása című regényen alapulna.

Villeneuve szerint a harmadik rész lezárná a franchise-t, mivel az első könyv folytatása után a többi regény „egyre… ezoterikusabbá válik”.

Herbert további folytatásokat is írt a Dűne-univerzumban, mint A dűne gyermekei, A dűne istencsászára, A dűne eretnekei és A Dűne Káptalanház. A szerző fia, Brian Herbert apja halála után egy sor előzményregénnyel, illetve folytatással bővítette az univerzum építését.

Hogy mikor – már ha, egyáltalán – készülhet el a Dűne: Harmadik rész, az még a levegőben lóg. A héten jelentették, hogy a Dűne: Második rész premierjét októberről 2024. március 15-re tolták át a folyamatban lévő sztrájkok miatt.

A Dűne-franchise főszereplői Timothée Chalamet, Zendaya, Rebecca Ferguson, Josh Brolin, Dave Bautista, Charlotte Rampling, Stellan Skarsgård, Javier Bardem és Stephen McKinley Henderson. A folytatásban a szereplőkhöz csatlakozik Florence Pugh, Lea Seydoux, Christopher Walken, Austin Butler és Souheila Yacoub.

Forrás: Empire Online

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu