Visszavonul az Epic Games és a Fortnite kreatív vezérigazgatója!

Donald Mustard alig várja, hogy több időt tudjon eltölteni a feleségével és a családjával.

 

Mustard 2005 májusában a ChAIR Entertainment Group társalapítója volt. Ezt a céget 2008 májusában felvásárolta az Epic Games, és Mustard nem váltott eközben munkahelyet, hanem idővel előrébb tudott lépni azon a bizonyos ranglétrán, ugyanis 2016 júliusában megkapta a kreatív vezérigazgatói posztot. Ez az előléptetés hatással volt a Fortnite-ra is, ami a mai napig egy népszerű játéknak bizonyul, főleg a fiatalabb korosztályokban.

Mustard a Twitteren erősítette meg távozását és annak indokát: „Egy hihetetlen kaland után ebben a hónapban visszavonulok az Epic kreatív igazgatói posztjáról. Közel 25 évet töltöttem el a játékiparban, ahol a valaha volt legtehetségesebb emberekkel dolgozhattam együtt, és nagyon büszke vagyok arra, amit együtt alkottunk. Az ambiciózus Advent Risingtól kezdve a ChAIR indulásán át (ahol megalkottuk az Undertow, a Shadow Complex és az Infinity Blade trilógiát) egészen addig a megtiszteltetésig, hogy aprócska csapatunk az Epic részévé vált, minden egyes új fejezet lehetővé tette számomra, hogy valami újat és eredetit valósítsak meg. Különösen büszke vagyok arra a lehetőségre, hogy segíthettem a Fortnite létrehozásában és alakításában.

Alázatos vagyok, hogy része lehettem annak a csapatnak, amely minden nap igyekszik „örömet és gyönyört” szerezni a Fortnite közösségének! Imádjuk nézni, ahogy átéltek minden pillanatot: ahogy először ugrottok ki a Battle Busból, ahogy a rakéta megrepeszti az eget, ahogy táncoltok a barátaitokkal egy Victory Royale után, ahogy beszippant titeket egy fekete lyuk, vagy ahogy a tengerbe sodor a Sziget felborulása… és így tovább! Alig várom, hogy most már játékosként mindannyiótok mellett osztozzak a Fortnite jövőjében! A csapatok a legjobb kezekben vannak, és hatalmas, állkapcsot leejtő, elképesztő dolgokon dolgoznak! Izgatottan várom, hogy a feleségemmel és a családommal tölthessem az időmet, és örökké hálás leszek Tim Sweeney-nek és az Epic Games családjának,” írta Mustard.

Minden jót kívánunk Mustardnak, akinek kissé szerencsétlen neve van (azt jelenti angolul, hogy mustár; ugye nem Ketchup vezetéknevű lesz az utódja?).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu