Két játék frissítése is jövőre csúszott!

Az egyiknek a New Game+ frissítése, a másiknak pedig a kurrens-gen grafikai tuningja fog csak 2024-ben megjelenni.

 

Eleddig az volt a terv, hogy az Insomniac Games 2023 végén ki fogja adni a jelenleg PlayStation 5-exkluzív Marvel’s Spider-Man 2-höz a New Game+ frissítést, de a stúdió közleménye szerint ez már csak 2024 elején fog megtörténni, ugyanis a csapatnak még egy kis idő szükséges a megfelelő tesztelés elvégzéséhez: „Üdv hálófejek, van néhány hírünk a Marvel’s Spider-Man 2 következő játékfrissítéséről. Tudjuk, hogy a játékosok már nagyon várták sok más mellett az olyan funkciókat, mint a New Game+ és a hangos jellemzések. Éberen dolgozunk ezeken a funkciókon, és további tesztelésre van szükség, hogy a minőség megfeleljen a szabványainknak.

Most 2024 elejét célozzuk meg a következő játékfrissítéssel, és a megjelenéshez közelebb a funkciók teljes listája közzé lesz téve. Meghallgattuk a visszajelzéseiteket, és hozzáadunk néhány nagyon kért funkciót, köztük a napszak megváltoztatásának lehetőségét, az indák színének cseréjét és a küldetések újrajátszását, hogy csak néhányat említsünk! Alig várjuk, hogy a jövőben még többet megoszthassunk veletek. Addig is nagyra értékeljük a türelmeteket, amíg csapatunk azon dolgozik, hogy befejezzük a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítését!”, írta az Insomniac Games.

Ehhez képest a Bethesda Game Studios nem vette hosszúra a Fallout 4 Next-Gen Update nevű frissítésével kapcsolatos közleményét. Ezzel a játék PlayStation 5-re, Xbox Series-re és PC-e kap erősebb vizualitást, ám itt is ugyanaz a helyzet mint Pókemberéknél: először 2023-ra tervezték a frissítés megjelenését, de átrakták 2024-re. A frissítés ingyenes lesz mindkét konzolon, és a performance móddal nagyobb frame rate-et, a quality móddal 4K felbontású játékmenetet kapunk, de bugfixek és továbbá Creation Clubos tartalmak is érkeznek az update-tel.

„Köszönjük, hogy türelemmel vártok ránk, miközben a Fallout 4 next-gen frissítésén dolgozunk. Tudjuk, hogy izgatottak vagytok, és mi is azok vagyunk! De szükségünk van még egy kis időre, és várjuk, hogy 2024-ben izgalmasan térjünk vissza a Commonwealthbe,” írta a Fallout Twitter-fiókja. Idén még tuti lesz pár ilyen halasztás.

Forrás: Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu