Phil Spencer: a lemezes játékoktól való megszabadulás nem a stratégia része!

Érdekes, akkor miért láthattuk az amerikai boltokban azt, hogy a lemezes Xbox-játékok értékesítését felfüggesztik?

 

Tavaly szeptemberben kiszivárgott néhány dokumentum, ami a Microsoft videojátékos stratégiáját felvázolta a következő néhány évre. Az akkori tervek szerint készülőfélben volt egy Blu-ray meghajtót nélkülöző (tehát kizárólag digitális) Xbox Series X, ami a Brooklin kódnevet kapta. Ezek a tervek azóta megváltozhattak, de akkoriban azt hallottuk, hogy idén novemberben juthat el a boltokba 500 dolláros áron. (Tehát errefelé kb. 200 ezer forintot kérnének el érte.)

Phil Spencer, az Xbox-vezér pedig a Game File-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a Microsoft azt az irányt követi, amit a fogyasztók csinálnak. (Ezt a megközelítést a Windows operációs rendszerrel kapcsolatban is alkalmazhatnák, ha nem PR-szöveg lenne.) „Támogatjuk a fizikai adathordozókat, de nincs szükségünk arra, hogy ezt a vásárlói igényekhez képest aránytalanul nagy mértékben ösztönözzük. A játékokat fizikailag és digitálisan is kiadjuk, és igazából csak azt követjük, amit a vásárlók tesznek.

És úgy gondolom, hogy az Xbox működtetése során az a feladatunk, hogy azokat a dolgokat nyújtsuk, amelyeket a vásárlók többsége szeretne. Jelenleg a vásárlóink többsége digitálisan vásárol játékokat. Maguk a játékkonzolok váltak az utolsó olyan fogyasztói elektronikai eszközzé, amelyeknek van optikai meghajtója. Ez pedig valódi probléma, már csak a meghajtókat gyártó gyártók számát és a hozzájuk kapcsolódó költségeket tekintve is. De azt kell mondanom, hogy a stratégiánk nem azon múlik, hogy az emberek teljesen digitálisra váltanak-e. És a fizikai adathordozóktól való megszabadulás számunkra nem stratégiai kérdés,” mondta Spencer.

Néhány játék mostanában csak digitálisan jelent meg: ilyen volt a Remedy Entertainmenttől az Alan Wake 2, és az Xbox háza tájáról ilyen lesz a májusban érkező Senua’s Saga: Hellblade 2 is. Daniel Ahmad, a Niko Partners kutatói igazgatója azt állítja, hogy az Xoxon a digitális értékesítés aránya egyes AAA játékok esetében 80% feletti, és ez felvázolhatja a következő konzolgenerációt is…

Forrás: VGC, Game File, Twitter

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu