MOZI – Mindenki szereti a borzongást, legalábbis aki nem az ne vállalkozzon a Sinister féle horrorfilmek megtekintésére. Az első rész (a saját műfajában természetesen) nagyon ütősre sikeredett, a világ minden részén szorosan összebújva nézték meg a párak a horror-műfaj aktuális él-képviselőjét. Nem is csoda, hiszen a rendező a rémisztgetés nagymestere Scott Derrickson (Távozz tőlem sátán, Amikor megállt a föld, Hellraiser – A pokol démonjai) tudja, hogyan kell a nézők vérnyomását az egekbe pumpálni. Ezúttal sem csalódunk az úriember ezen szaktudásában.

 

A Sinister II-ben egy anya életébe kapunk betekintést, aki ikergyermekeivel új házba költözik. Nem is kell a felesleges szócséplés, a ház gonosz, mint ahogy az lenni is szokott, az ikrektől pedig már látatlanba jó előre félhetünk. Az öreg, idő vasfoga által megrágott házikóban kezdetét veszi a kísértés, méghozzá soha nem látott erővel. Az asszonyt és a gyerekeket az apa bántalmazza, ráadásul egy régi gyilkosságokon dolgozó nyomozó is feltűnik a háznál.  A sablon készen áll, jöhet a zúzó!

RrRrRémfilm!

Aki látta a Sinistert az nagyjából tudhatja, hogy mire kell készülnie a második résszel kapcsolatban. Mindazonáltal azt már ide lejegyezhetjük, – csak úgy mellékszálon -, hogy ez a film még véletlenül sem ér fel az elődjéhez. A filmet nagyjából úgy lehetne körülírni, hogy a poénok lelövését is elkerüljem, hogy; itt egy véres kéznyom, egy megszállott gyermek, ott egy szép virág (máris elhervadt). (ENNYI?) Nem azért ennél sokkal több a film, azonban a lényegig leboncolva a buta mázolgatást nagyjából ténylegesen csak ennyit kapunk. Megkapjuk ugyanazt az occult rizsát amit nagyjából 6-7 éve tuszakol le a torkunkon a filmipar mindenféle változatosság nélkül.

Meglehet, hogy az első rész is mérsékeltebb (még ennél is???) sikerekkel tudna csak elszámolni, ha az újdonság ereje nem hatott volna a nézőkre. Azonban a második részben pontosan ez az ami kimaradt. Az egyetlen dolog, ami képes volt egy séma-horrort kiemelni a tömegből, az kifelejtették a film második felvonásából. A Sinister II-ben mindent megkapunk, amit az első rész is kínált, azonban ennyit és semmi többet.

Űzzük! Űzzük!

A Sinister kettő kapcsán olyan színészi gárdát eszkábáltak össze – ami azért elég vicces – akik voltaképpen egyáltalán nem mozognak otthonosan a kamera előtt. Vagy lehet, hogy úgy mozognak, de hogy ez a néző felé egy cseppet sem képes átjönni az biztos, mert időnként nekem is az volt az érzésem, hogy egy újabb –agybajos- valóságshow szereplőit bámulom, akik időnként még a kamerába is belebámulnak kutatva az őket vizslantó szempárokat… Óriási baki! Dartanian Sloan nívón aluli játéka akkut fejfájást okozhat a kedves nézőknél, nem beszélve az ikerfiúk gyermekded játékáról.

Igazán nem értem, hogy ha egy filmmel kapcsolatban eredményt akarnak produkálni, akkor miért visznek vászonra olyan színészi-tehetségtől mentes arcokat, mint az említett Dartanian, Howie Johnson, Jaiden Klein és-a-többi! Persze az első mentség ilyen esetekben a film indie mivolta azonban láttunk már mindannyian nagyon ütős indie filmet, olyan színészi alakításokkal, hogy agyunkat eldobtuk tőle!

So-So

A film látványvilága és hangulata hozza az előző rész színvonalát. Az enyhén árnyalt sötét képek, a remek aláfestő zenei motívumokkal egy olyan hátborzongató turmix elegyét adják, ami a legérzéktelenebb ember gerincén is képes végigfuttatni a hideget. Bár nagyon ritkán a látott események elütnek azon dallamok hangulatától, amik éppen dobhártyánkat kényeztetik, de szerencsére a film során maximum 2 alkalommal találkozhatunk ilyesmivel, ezek is csupán a lassú lekeverés hatására ütik fel a fejüket.

Elátkozott horror műfaj

Az elmúlt időszak alkotásait nézve, nagyon kevés olyan vérbeli horror maradt ami ténylegesen a műfaj lényegét tartja szem előtt. Nem a spagetti-horrorokról beszélek, hanem az olyan pszicho-horrorokról mint amilyen a Sinister is akart lenni. Valahogy a filmipar büszke képviselői elvesztették azt a vezérfonalat ami mellett haladva még értelmes produktumokkal lehetne előjönni.

Azonban a Sinister II a bizonyíték arra, hogy a horror (régi) alapkövetelményeinek hátat fordítva, már nem a borzongáson, félelmen van a hangsúly, sokkal inkább a kisujj megvágásából felszabaduló 15 liter véren, és az ijesztgetésen, amik egyetlen régi horror rendezőnek sem voltak a kis-iparos készletében.

-Kese-