Trackmania Turbo: Csak 2016-ban számíthatunk rá

A Trackmania franchise új részével, a Turboval kapcsolatban nem sokat hallottunk a közelmúltban, most viszont úgy tűnik, hogy megvan az indok rá, hogy miért. Kiderült ugyanis, hogy a megjelenési dátumot eme játék esetében is módosítani kellett, tehát még egy címet rakhatunk a „2015-ről 2016-ra eltolt játékok listája” paksamétába.

A PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re érkező Trackmania Turbo új megjelenési dátuma 2016 elejére lett módosítva. Mi az indoklás? „Régi és új rajongóknak egyaránt a lehető legjobb élményt szeretnénk biztosítani” – szóval ezen a téren semmi új. Viszont az extra időt kihasználják a kampány, illetve a kezelőfelület javítására, s mivel a többjátékos mód a lényege a Trackmaniáknak, az infrastruktúrát is jobban le tudják tesztelni, hogy végül ne legyen szerverhiba, mint például a Rainbow Six Siege első napjaiban. Lesz egy új játékmód is, hiszen a barátainkat kihívhatjuk egy meccsre a kedvenc (felhasználók által létrehozott) pályáinkon, de a random generátort, illetve a Trackbuildert – amellyel pályákat pakolhatunk össze – is finomítani fogják.

Csak a végeredmény legyen jó, kedves Nadeo…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu