Kötéltánc – „Direkt!” 3D

MOZI – Pár évvel ezelőtt még határozott véleményem volt a 3D benyomulásával kapcsolatban, ami nem jósolt nagy jövőt a technológiának. „Soha nem érjük el azt a szintjét a filmművészetnek, hogy egyenértékű produktumként tudjak emlegetni egy olyan filmet, ami alacsony költségvetése miatt nem kerül a sikerfilmek lexikonjába, azonban a szereplőgárda játéka, a történet és a kreatív megvalósítás együttese képes személy szerint engem megragadni, és egy olyat, aminek a megjelenését megelőző marketing alapeleme az, hogy 3D-ben lesz megtekinthető.”

 

Nagyon sokszor csak és kizárólag azért kerültem el a mozik 5 kilométeres körzetét, mert az éppen játszott film plakátjának a kellős közepén a 75-ös betűmérető 3D állt, és a TV, Internet, Újságok, a komplett média a 3D-re kiélezve a marketinket promotálta az anyagot. Szerintem elég nagy probléma, ha egy film legjelentősebb eleme a 3D. A technológiának mindössze arra kellene szolgálnia, hogy kiszínesítse, kibővítse számunkra az alap élményt és nem arra hogy teljes mértékig átvegye. Egy filmnek akkor is jónak kell lennie ha „2D” és akkor is ha 3D. Az élmény lehet más, de a MINŐSÉG nem!

I do not claim that The Walk has reformed my opinion of IMAX movies, but I can say that they definitely were able to balance out the qualities of the movie, and not just focus on : 3D!

Előre a múltba

Robert Zemeckis már jó ideje lerakta az asztalra azokat a tételeket, amik alapján egy nagy múltú rendezőnek bélyegezhetjük őt. Az 1984-ben megjelent Smaragd Románca című filmjét a mai napig elő-előveszem a „porfödte” felső polcról, nem is beszélve az 1985-ben megjelent Vissza a Jövőbe című filmjéről és annak folytatásairól. 1994-ben megint csak sikerült megdobogtatnia a mozirajongók szívét a Forest Gump-al viszont ezek után eltévelyedett a trendek csavaros útvesztőjében. Sorra kerültek ki a kezei közül a „nem élő szereplős” filmek, amik visszafogottabb sikert értek el. A Technológia hőseként azt hittük leáldozott neki. Azonban visszatért!

Web Hosting

Nem igazán tudom, hogy mi adhatta neki azt a pofont, ami végül a helyes útra terelte őt, azonban VÉGRE ismételten egy igazán ütős produkcióval áll elénk Robert, ami már a megjelenése előtt sikeresen a padlóig szakasztotta az államat. A Kötéltánc, ami megemlített úriemberünk legfrissebb mozija, egy remek produkció, aminek hála istennek nincs köze az 1984-ben megjelent Clint Eastwood filmhez.

I do not claim that The Walk has reformed my opinion of IMAX movies, but I can say that they definitely were able to balance out the qualities of the movie, and not just focus on : 3D!

NY Times

A történet szerint Philip Petit a félelmet nem ismerő artista egy baljós napon a fogorvosi rendelőben meglátja az egyik magazin címlapján a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyait amiknek látványába azonnal beleszeret. Elhatározásra is sikerül jutnia, ő akar lenni a legelső ember, aki „meghódítja az épületek csúcsait”, na és persze a köztük elterülő „senki-földjét”, azzal, hogy átsétál a felhőkarcolók között egyetlen kifeszített kötélen.

Persze egy ilyen vállalkozásnak nem lehet csak úgy uk-mukk-fukk nekiugrani, gondos előkészületeket kell tartani, fel kell készülni minden eshetőségre és ami a legeslegfontosabb; GYAKOROLNI! Az első bemutatóit a hetvenes évek elején tartja, amikor is a Notre Dame két tornya és a Sydneyi kikötői híd két tartópillére között korzózik mindenkire a frászt, a mozinézőkre pedig a hányingert hozva!

1974-ben végül elérkezettnek látja az időt arra, hogy legelképesztőbb mutatványát végre azon a helyszínen mutassa be, ahova azt ő maga, anno abban a bizonyos fogorvosi rendelőben megálmodta. Ennek véghezvitelét pedig tátott szájjal nézhetjük végig, méghozzá olyan technikai megoldásokkal – bocsásson meg mindenki a kifejezésért -, hogy a pofám leszakad!

I do not claim that The Walk has reformed my opinion of IMAX movies, but I can say that they definitely were able to balance out the qualities of the movie, and not just focus on : 3D!

IMAX vagy SEHOGY!

Amennyire ellene voltam a 3D-s filmeknek annyira szerettem beléjük a 2014-15-ös évben. Mindig úgy gondoltam, hogy ha egy film mindösszesen IMAX-ben élvezhető akkor az nem egy igazán jó produkció, viszont jelenlegi filmünk ténylegesen csak és kizárólag így nézendő! Az a csodálatos látványvilág amit a 3D elénk tár minden utolsó garast megér, mivel elképesztő munkát végeztek vele. Le a kalappal, de komolyan!

Szintén hatalmas pacsi jár Dariusz Wolski-nak, aki óriási színvonalugrást hozott a Kötéltánc-ba. A neves operatőr már többször megcsillogtatta tehetségét és kreativitását a Karib Tenger Kalózai trilógiával a Prometheus-al az Exodus : Istenek és Királyok-al és most a Kötéltánccal, ami látványvilág szempontjából elképesztő! Valamit tényleg tud a fickó!

I do not claim that The Walk has reformed my opinion of IMAX movies, but I can say that they definitely were able to balance out the qualities of the movie, and not just focus on : 3D!

És nem csak a 3D…

Persze az eddig leírtak mind-mind kevesek lettek volna amennyiben a filmhez nem szerződtettek volna olyan tehetséges színészeket, mint például főszereplőnk, Joseph Gordon-Levitt aki szerintem napjaink egyik legtehetségesebb karakter-színésze! Akárhányszor meglátom ezt a „siheder-gyereket” a vásznon mindig teljes szívemmel örvendezek, mivel tudom hogy erősen azon lesz majd minden vásznon töltött percével, hogy feldobja a napomat. És mindannyiszor meg is teszi! Ezúttal sem cselekszik másként!

A filmben lehengerlő színészi alakításokkal találkozunk, amin azért igazán meglepődtem – természetesen kellemesen. Egy ilyen kaliberű 3D produkciónál nagy általánosságban háttérbe szorulnak a karakterek és a színészi játék viszont Robert Zemeckis pofátlan kreativitással bontakoztatja elénk mind a 2 elemét a filmnek, úgy, hogy végül azok egyenrangú felekként vesznek részt a Kötéltáncban és egy pillanatra sem nyomják ki egymást.

A Kötéltánc mellékszerepeire legfőképp statiszták lettek felkérve, nagyon kevés arcot ismertem meg, akit meg mégis az is kisebb mellékszerepeiről ugrott csupán be. Viszont még ezen személyek is akkora átéléssel képesek megnyilvánulni, hogy ahhoz már minimum 3 ostorozáson át kellett esniük a rendező által.

I do not claim that The Walk has reformed my opinion of IMAX movies, but I can say that they definitely were able to balance out the qualities of the movie, and not just focus on : 3D!

„Valami van a levegőben…”

Azt nem állítom, hogy a Kötéltánc teljes mértékig átformálta a véleményemet az IMAX filmekkel kapcsolatban, viszont azt már ki merem jelenteni, hogy ettől kezdve sokkalta inkább odafigyelek az ilyen technológiai megvalósításokkal tarkított filmekre.

Esetünkben a 3D nagyon ügyesen bővíti ki a film világát, több mindent és jobban mutat be mint ahogy azt az alap 2D-s produktum, viszont nem veszi el az értékét a későbbiekben a 3D mentesen megjelenő anyagtól sem. Ehhez segítette hozzá a rendezőt a remek szereplőgárda, Dariusz Wolsky operatőr-rendezői munkája és a nem túl eposzi viszont mindenképpen FELemelő történet!

-Kese-

Kötéltánc

Színészi játék - 8.5
Rendezés - 9
Történet - 7.5
Stílus/Látvány/Zene - 9
Hangulat - 8

8.4

KIVÁLÓ

Mindenkinek a figyelmébe merem ajánlani a filmet, viszont ezúttal azt is ide fűzöm, hogy aki csak megteheti az IMAX-ben tekintse meg. A 3D-s látványvilág óriásit dob az összképen, a hangulaton. Nem csoda hogy már a korai vetítésekkor szárnyra keltek a hírek, hogy rókázó emberek próbáltak egymás hegyén hátán kimenekülni a vetítőteremből mivel a 3D segítségével egy vadonatúj képet kaphatunk arról, hogy milyen érzés egy alig pár centis kötélen állva a mélységbe tekinteni!

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu