Detroit: Become Human – Az a-Kara-t érvényesül?

ELŐZETES – A Paris Game Weeket megelőző pletykák, miszerint a Quantic Dream itt jelenti be a PlayStation 4-exkluzív játékukat, igaznak bizonyultak: David Cage jött a színpadra, majd kitáruilt előttünk Detroit világa. Viszont ezt már valahol láttuk, mégpedig nem is véletlenül…

Akik ugyanis már esetleg a PlayStation 3 korszakában is Sony-sok voltak, ismerhetik a Quantic Dream 2012-ben készített Kara techdemóját, amely a PS3 grafikai csúcsának számított akkoriban. Ott Kara egy android „bőrből” emberi kinézetűvé alakul, miközben felivlágosítják, mi a szituáció vele.

Cage és csapata ezt a techdemót vették alapul a Detroithoz – az eltelt három év, az eggyel megugrott „játékállomás” és a több lehetőség érdekes végeredményt nyújthat.

Cage és csapata ezt a techdemót vették alapul a Detroithoz - az eltelt három év, az eggyel megugrott „játékállomás” és a több lehetőség érdekes végeredményt nyújthat.

Háromról a négyre

A Quantic Dream a PS3-on komoly figyelmet kapott a Heavy Rainnel és a Beyond: Two Souls-szal – amelyeknek lesz PS4-portja, de valahogy nem akaródzik számukra kimondani azt, hogy mikor is fogják ezeket kiadni -, de megvan az a szokásuk, hogy játékonként új 3D engine-t írnak, a Detroit pedig tovább fogja ezt vinni.

Ezzel a céljuk az, hogy a PlayStation 4 képességeit képesek legyenek a lehető legjobban kihasználni. Lesz is mit fejlődni, ugyanis a PS4-en a jobb megvilágítás, a nagyobb, élettel telibb környezet és természetesen a karakterek arcmimikája biztosan kivitelezhető lesz. Ennek ellenére Cage szerint a Detroit más lesz, mint a két korábbi játékuk. Erre kíváncsiak leszünk…

Cage és csapata ezt a techdemót vették alapul a Detroithoz - az eltelt három év, az eggyel megugrott „játékállomás” és a több lehetőség érdekes végeredményt nyújthat.

Android

A probléma ezzel csak annyi, hogy az android, az egy vagyok közülük történet sajátos interpretációját vagy sikerül jól összehozni, vagy elbaltázzák az egészet, amely után bár egy szépnek szép játékuk lesz, ám a sztori miatt inkább egy fárasztó élményben lehet részünk.

Ezzel kapcsolatban csak találgatni tudunk, elvégre még friss bejelentésnek nevezhetjük a Detroitot. Hogy miként fogják elérni azt, hogy egy android az emberi világgal és annak érzelmeivel meg tudjon küzdeni, kíváncsiak vagyunk.

Cage és csapata ezt a techdemót vették alapul a Detroithoz - az eltelt három év, az eggyel megugrott „játékállomás” és a több lehetőség érdekes végeredményt nyújthat.

Merre tovább?

A Quantic Dream tipikusan az a csapat, amely kevés alkalommal szólal meg, de akkor komoly eredménnyel teszik. A Fahrenheit sem volt rossz (a felfrissített változatáról inkább ne beszéljünk…), szóval velük kapcsolatban meglehet a bizalom, miszerint a Detroit sikeres játék lehet. Ám ehhez három dolgot össze kellene hozni: valahogy újrajátszhatóság tekintetében kellene valami jót felmutatni, illetve a sztori ne legyen sablonos – ha ezek megvannak, akkor már tényleg csak azon múlik a siker, hogy technikailag tényleg impresszív lesz-e a végeredmény, avagy sem.

Hogy mikor is lesz ez, azt még nem tudjuk megválaszolni. Nincsen még megjelenési dátum, de szerintem 2016 végére fogja a Sony kérni, hogy fejezzék be… hacsak nem lesznek a jövő évre beígért exkluzívok ütősek, mert akkor lehet, hogy inkább 2017-ben fogják kiadni. Vajon képes lesz-e a Detroit túllépni a fejlesztők múltján, avagy Shaunt kiáltván az X-et kell nyomogatnunk a sikerért?

-V-

Ami sikeressé teheti:

+ Technikailag elég impresszív lehet még
+ A történet alapkoncepciója
+ A techdemó, amiből kiindult a Detroit fejlesztése

Ami miatt csalódás lehet:

– A sztori kivitelezése
– Mennyire fog újítani a Heavy Rain és a Beyond: Two Soulshoz képest?
– Újrajátszhatóság?


Kiadó: Sony Computer Entertainment

Fejlesztő:  Quantic Dream

Stílus: Science fiction

Megjelenés: N/A

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu