MOZI – 2015 hamarosan a végéhez ér, egy új Star Wars film kacsingat ránk a horizontról, és ezen kívül már sok jóra nem is igazán számíthatunk. A legtöbb kiadó – helyesen – távol tartotta magát a rettegett December 18-tól. December elején viszont mégis csak érkezett valamink, mégpedig egy olyan alkotás, aminek léteznie sem kellene, mégis itt van, és az egyik legsablonosabb „Zs” kategóriás film, amit valaha láthattunk ( a zombik után persze…), ez pedig nem más, mint a Krampusz.

Amíg a film címe csupán egy újabb rossz film képét vetítette előre, a kreativitás teljes hiányának egy újabb megnyilvánulását, addig a produktum minden várakozásomat felülmúlta. A 2015-ös év egyik legjobb belépője a műfajban. Persze még így sem fogjuk minden karácsonykor előkaparni. A rendező Michael Dougherty, aki a kultikus Halloween-I horrot, az Adsz vagy kapsz-ot is elénk pakolta a haldokló műfaj asztalára, igyekezett hozni a tőle megszokott nívót.

Ugyan a film kevésbé véres, vagy brutális, mint a 2009-es produkció, mégis legalább megpróbálkozik azzal, hogy több legyen, mint egy megszokott, értéktelen, alacsony-büdzséjű film. Valószínűleg ez az egyik legérdekesebb horror a 2015-ös évet tekintve, bármekkorának is látszottak az eddig megjelent, nagy összegeket felemésztő, mégis értékelhetetlen produktumok. (Ugye Poltergeist?)

Americana, és a rokonok

Mindenki szereti az ünnepeket! Te is! Én is! Kivéve, ha nem vagyunk odáig a rokonokért. Igen, a karácsonyi ajándékozás, a rokonság, a hangulat elviselése egyeseknek nehezebben megy a karácsony napjaiban. Kiváltképp Tom-nak és Laurie-nak, akik amerikai otthonukban készülnek a legrosszabbra.

A nagyvárosi família összezáródik a vidéki rokonokkal, ami persze nem kevés feszültséget szül a két ágra szakadt család között, végül pedig Max, Tom és Sarah fia teljesen elveszíti hitét a karácsonyban, és egy könnycsepp hullik az arcáról a Mikulásnak címzett levelére. Ezzel pedig megidézi a Krampuszt, a családnak pedig túl kell élnie a megpróbáltatásokat és csapdákat, amiket a kedves Szent Nicholas árnyoldala készít elő számukra.

Első ránézésre a Krampusz egy színtiszta horrornak látszik, viszont valójában egy sötét komikummal játszó produkció az Adsz vagy Kapsz rendezőjétől, telepakolva durva kritikával, amit az amerikai fogyasztó-társadalomnak címzett Michael. A színészek jól teljesítenek, a film tempója pedig megfelel a stílusának.

A poénok remekre sikeredtek, bár azoknak, akik nem mozognak otthonosan az amerikai kultúrában könnyen lemaradhatnak néhány ténylegesen ütős pillanatról. Attól függetlenül, hogy a filmben elsütött poénok mind már milliószor hallott/látott, sablonos “elmebajok”, mégis azok időzítése, kivitelezése feldobja a már sokszor megismert jeleneteket.

Szörnyek és hó

A film egy tipikus Michael Dougherty horror, és mint ilyen, nem hanyagolható el a látványvilág, és a speciális effektek. Anélkül, hogy elvenném az élményt, azt tudom mondani, hogy a szörnyek tényleg rémisztőek, egyes jelenetekben egyenesen idegtépőek. A másik remek momentuma a filmnek, az a hó, ami lassan elborít mindent, ahogy a Krampusz egyre közelebb ér a családhoz.

Nem tudom, hogy hogyan is csinálták, de a hó ragyogóan fest, olyan, mintha valódi havat láthatnánk, nem pedig mesterséges kreálmányt. A hangok és a felcsendülő dallamok mind nagyon illenek a film hangulati világába, bár meglehet, egyesek kicsit felkapják majd a vizet a „horrorizált” karácsonyi klasszikusokon. A rendezés elismerést érdemel az effektek és a hangok pedig kiemelik az alkotást a Zs kategória legmélyéről. (Még ha nem is sokkal.)

-Dante-