Az ötödik hullám – Elmoshatták volna azok a hullámok…

MOZI – Képzeld el a The Last of Us történetét egy szupermodellre hajazó fiatal sráccal. Megvan? Akkor most képzeld el a Halo előzménytörténetét kölykökkel és idegen lények nélkül. Ez is megvan? Akkor mindehhez adj hozzá egy Alkonyat szintű szerelmi szálat, rengeteg testrablót, keverd össze őket anélkül, hogy bármi ijesztő is kerülne az egyvelegbe, és már meg is kaptad Az ötödik hullámot.

 

Általában nem vagyok ellene az alacsony költségvetésű filmeknek. Egyszer láttam egy magyar filmet ahol a producerek idő előtt kifogytak a pénzből, mert túl sok ruhátlanul mutatkozó nőnek kellett fizetniük a meghallgatásokon, így a rendező kénytelen volt a film teljes történetét önmaga elmesélni a vásznon, ahol csak egy beszélő fejként jelent meg. Elég vicces volt.

Alapból szeretem a színházat, ahol a valódi emberek játszák el az idegeneket, szörnyeket, gengsztereket és már fura figurákat. Ez egy elég alap, és szerethető része a színháznak.

Viszont mikor jóhiszeműen beülök egy sci-fi mozira ahol az idegenek megtámadják a földet, és azzal szembesülök, hogy egyáltalán nem látni a vásznon idegent, az úgy elég béna. De ha még ezen túl is tesszük magunkat…

Mik azok a “hullámok”?

Ahogy az a fiatal Rick Yancey regényében is meg van írva, a Hullámok előre megtervezett támadások, amiket arra használnak a mások, hogy elfoglalják a földet. Nem szeretnék bármit is elspoilerezni, legyen elég annyi, hogy kapunk EMP-t (elektromágneses impulzus), tsunami-t amik elöntik a városokat, vírust, ami az emberiség jelentős hányadát elpusztítja (“dögvész”), beszivárgó idegenek, akik mesterlövészként tizedelik az embereket. És persze az ötödik hullám, amit nem szeretnék elárulni, hogy miből is áll.

Találkozunk a filmben egy-két lenyűgöző jelenettel (főleg a vízözönnél, és az EMP-nél), a többi hullám viszont nagyon gyér megoldásokkal lett vászonra víve. A dögvész idején nem látjuk semmilyen hatását a vírusnak az embereken, csupán a tömegeket és a maszkos orvosokat. Persze, nem vártam Kaptár szintű zombikat, vagy rothadó testeket, viszont legalább pár látványos haldoklás simán belefért volna, hogy lássuk is a hatását a vírusnak.

MOVIE - Imagine the story of The Last of Us filmed with a supermodel-like young guy instead of good old Joel. Got it? OK.

“Alien”, egy frászt…

A mesterlövész idegenek sem lettek jobbak. Úgy néznek ki és úgy beszélnek, mint bármelyik másik ember, egyáltalán nem félelmetesek. Legalább a hangjuk lehetett volna más, vagy időnként folyhatott volna a szájukból valami zöld ragacs, vagy bármi ami egy kicsit is félelmetessé, idegenné teszi őket.

Van egy két WTF pillanat is a filmben (vagyis inkább WTF-re hajazó pillanat) leginkább a film második felében, ahol az idegenek leveszik álcájukat, viszont még itt sem veszed észre a különbséget. (Az egyik idegen kung-fu bajnoknak képzeli magát, ennyi.) Ami pedig a legrosszabb, hogy az idegenekből teljesen hiányzik a “hidegrázó” faktor. Tudom, hogy a könyv a tinédzsereket célozta meg, és nem számítottam arra a horror színvonalra amit a neves Ridley Scott-tól megszoktam, A Dolog, A lény című filmekben, vagy akár a Testrablók támadásában, de az amit ebben a filmben látunk, az száz százalékban feszültségmentes. Mindenféle túlzás nélkül azt tudom mondani, hogy a Tim Burton féle Támad a Mars idegenjei sokkalta rémísztőbbek voltak!

MOVIE - Imagine the story of The Last of Us filmed with a supermodel-like young guy instead of good old Joel. Got it? OK.

Címszó: “másodosztály”

Amíg a képi filát, a CGI effektek rendben vannak (semmi érdekest nem mutat fel amiről beszélni lehetne), addig a színészi játék elég átlagos. Chloe Grace Moretz, aki a főszerepet játsza, Cassie Sullivan karaktere néhol unalmas, néhol pedig túljátszott. Persze egy retard forgatókönyvön még a színészi tehetség sem segít.

Alex Roe egy típikus “jól néz ki, de akkorse tudna játszani, ha az élete múlna rajta” féle szupermodell típusú színész, és sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a gyerekszínészek a legrosszabbak a filmben. Az egyetlen értékelhető teljesítményt Live Schreiber hozza, aki Vosch ezredest játsza. Szégyen, hogy egy ilyen filmre pazarolja a tehetségét.

Igen, egy jobb forgatókönyv sokat segített volna a produkciónak, viszont mindent összevetve a színészi játék ebben a filmben nagyon nívón aluli.

MOVIE - Imagine the story of The Last of Us filmed with a supermodel-like young guy instead of good old Joel. Got it? OK.

A hullámok elmoshatták volna

Nehéz ezt a filmet bárkinek is ajánlanom. Nem olvastam a regényt, de amennyire tudom, az nem lett rossz. Bizonyára az olvasók is nagyot csalódnának a filmben. Az igazi sci-fi rajongók jobb ha távol maradnak a filmtől, a speciális effektek a béka hátsó fertálya alatt vanak, a pánik totálisan kimaradt az alkotásból. Talán a tinédzserek számára még úgy ahogy elmehet a film. Fiatal lányoknak, akik szeretik a romantikát… Talán…

-BadSector-

Az ötödik hullám

Színészi játék - 2.6
Rendezés - 1.6
Történet - 4.8
Stílus/Látvány/Zene - 5.2
Hangulat - 2.3

3.3

ROSSZ

Nehéz ezt a filmet bárkinek is ajánlanom. Nem olvastam a regényt, de amennyire tudom, az nem lett rossz. Bizonyára az olvasók is nagyot csalódnának a filmben. Az igazi sci-fi rajongók jobb ha távol maradnak a filmtől, a speciális effektek a béka hátsó fertálya alatt vanak, a pánik totálisan kimaradt az alkotásból. Talán a tinédzserek számára még úgy ahogy elmehet a film. Fiatal lányoknak, akik szeretik a romantikát… Talán…

User Rating: 1.45 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu