Zoolander 2 – Trendetlenek a vásznon

MOZI – 15 éves várakozást követően „trendkívüli” visszatérést produkál Ben Stiller és Zoolander. Kapunk pár értékelhető poént, a szatíra helyenként igencsak gyilkosnak bizonyul, viszont a film java részében, a humormentes pillanatok alatt az unalom, borongós felhői ölelik körbe a nézőt. És nem a jó fajta, „mindjárt történik valami” unalom, hanem a „merre van a kijárat” unalom, ami miatt a Zoolander 2 sem lesz más, mint egy teljesen feleslegesen lenyúzott rókabőr.

Ugyan a lehető legrosszabb időzítéssel érkezett a 2001-es Zoolander (az ikertornyok miatt az amerikai/világi nép kisebb gondja is nagyobb volt egy divat komédiánál) de végtére egy korrekt produkcióra sikeredett. Nem volt túl összetett, nem volt túl részletgazdag, mégis sokan szerették. De még azok is, akik szerették a filmet egyetértenek velem abban, hogy egyáltalán nem volt szükséges a folytatás. Azonban ha valami Hollywood érdekeit képviseli, azzal nekünk nem feltétlenül muszáj kibékülnünk.

Nem elég, hogy a történet és a hangulat megerőszakolja a jóízlést, de a színészek sem éppen úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lett volna tőlük.

A csalódás magja

Ben Stiller, a Zoolander 2 főszereplője, írója és egyben rendezője is. Remek munkát végzett a forgatókönnyvel, jár a taps neki. Nagyon oda kellett figyelnie a jelenetek egymásután pakolásánál arra, hogy az összkép végül egy totálisan jelentéktelen, értelmetlen katyvaszt alkosson, ami a hülyeség prezentálására sem alkalmas, mert még ahhoz is ostoba a narratívája.

Pedig láttunk már hasonló filmet amin végül mind jót kacagtunk. Gondoljunk csak Austin Powers-re, akinek láttán a mai napig röhögésben tör ki a világ. De a Zoolander már az első debütálásakor sem volt képes elvarázsolni minket, a második belépő pedig felháborítóan lapos lett. Ha egy szóval kellene jellemeznem az alkotás atmoszféráját, akkor az biztos, hogy a dögunalom lenne.

Nem elég, hogy a történet és a hangulat megerőszakolja a jóízlést, de a színészek sem éppen úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lett volna tőlük.

Azt mondtam nevess!

Nem elég, hogy a történet és a hangulat megerőszakolja a jóízlést, de a színészek sem éppen úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lett volna tőlük. A főszereplő Ben Stiller nyugodt lélekkel megcsattogtathatta volna ostorát Owen Wilson és Penélope Cruz felett, és akkor talán a komikum megmaradt volna az elsütött poénokra, és nem vész el a Stiller-Wilson-Cruz felszenteletlen-háromság játékának nívótlanságában.

A mellékkarakterek hasonlóképpen teljesítenek. Olyan arcokkal találkozhatunk mint Justin Bieber, Demi Lovato, Ariana Grande, Billy Zane stb.

Nem elég, hogy a történet és a hangulat megerőszakolja a jóízlést, de a színészek sem éppen úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lett volna tőlük.

„Keep your distance!”

Amennyiben az értékelhető vígjátékokat részesíted előnyben, amik esetleg még feltöltött karakterekkel is meg vannak áldva, és nem csupán lufiként szálldosó arcokkal, akkor esélyes, hogy más szórakozás után kell nézned, mert a Zoolander 2 karaktereit csak ráhányták a forgatókönyvre. A poénok erőltetettebbek, mint valaha, a színészek nem igazán tudják, hogy mit csinálnak. (Csak úgy… vannak…) Az első rész sem volt piskóta, de ez minden tekintetben a jóízlés megrontására törekszik.

-Kese-

Zoolander 2

Színészi játék - 3.6
Rendezés - 3.4
Történet - 2.3
Stílus/Látvány/Zene - 5.2
Hangulat - 1.2

3.1

ROSSZ

Egyáltalán nem értem, hogy miért kellett folytatást készíteni a Zoolander után. Nem volt annyira sikeres, hogy indokolja ezt a lépést, mégis… Azt a maradék szép emléket is kiirtotta belőlem a második rész, amit az első hagyott, pedig abból sem maradt fent túl sok...

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu