FILMKRITIKA – Nagyobb, hangosabb, és hülyébb, mint valaha. Így lehetne összefoglalni a Transformers sorozat legutóbbi részét, amely – elvileg – a Hasbro által gyártott gyerekjátékok filmes adaptációja.

 

Nem tudom, hogy Michael Bay-t egyáltalán még érdekli-e, hogy ezekről a játékokról kellene valami koherensnek szánt adaptációt készítenie, de az biztos, hogy az ötödik Transformers-filmje talán még önmagához képest is a legrosszabb. Igen, Ed Wood-i színvonalakat döngetünk itt: egy zagyva, idióta katyvaszt próbálnak történeti szinten lenyomni a torkunkon, ami egy olyan két és fél órát vesz el az életünkből, melyet már sohasem kapunk vissza.

Életünk értelme szertefoszlik

„Mélyen magamba nézve azon tűnődtem: hát elvesztegettem az életemet?!” Ezt az Oscar-díjas Anthony Hopkins-tól hallhatjuk, valamelyik zavaros dialógus során, amelyben éppen valamilyen elképesztő badarságot tálal Mark Wahlbergnek. A film megtekintése közben ezzel nem is tudnánk jobban egyetérteni, persze ezen a ponton (talán 40 perccel a film kezdete után) már elveszítettük a maradék agysejtjeinket, és az érzékszerveink is csődöt mondtak, így ilyen komplex kérdésre esélytelen, hogy mentálisan választ tudjunk adni. Erre a filmre talán angol alcímként sokkal jobban illene a Last Knight helyett a „Knight of the Living Dead”, ahol a zombik mi magunk, a nézők vagyunk, akik kilúgozott aggyal, kimeredt szemekkel legfeljebb csak valami hörgésfélére lennénk képesek, miközben a film kaotikus eseményei előttünk peregnek.

Persze, az „eseményeknek” nevezni, ami a filmvásznon történik, ismét csak eufémizmus. Az utolsó lovag két és fél órájának az Arthur királyos bevezető képsorok után nem sok köze van lovagokhoz. Konkrétan nem történik más, mint hogy böszme nagy átalakuló robotok böszme nagy átalakuló robotokat ütnek. A változatosság néha abban merül ki, hogy embereket is bántanak, de persze csak óvatosan, hiszen egy fiatal korosztálynak (is) szánt agymosásról van szó.

Minden robban itt kérem, a szexbomba is

Miközben a filmvásznon minden 3D-ben pörög, forog, robban (elvégre Michael Bay filmről beszélünk), addig a zene, a hangeffektusok dübörögnek, bömbölnek, csörömpölnek az akciójelenetek során – amikor nem éppen szegény, jobb filmre érdemes Anthony Hopkins, vagy Mark Wahlberg szövegel valamilyen elképesztő blődséget.

Férfinézőknek az egyetlen pozitívum talán Laura Haddock látványa, aki mondjuk szexi, szűkre szabott nagyestélyiében és luxusprostituáltakat idéző magassarkújában nem valami hiteles oxfordi professzorként, viszont a kamera legalább ezeknél a jeleneteknél kétségtelenül nagy szakértelemmel követi testének minden rezdülését. Nagyjából ebben ki is merül a filmhez kötődő pozitívumok tárháza.

A bolygó neve: az agyhalál

Nem meséltem még a konkrét történetről, amely szerint az egymástól nehezen megkülönböztethető jó és rossz transformerek azért harcolnak egymással, mert a rosszak „fejükbe” vették, hogy akkor tudják bolygójukat megmenteni, ha a Földön teljesen kiirtják az emberi életet. Ennek logikáját ne firtassuk… (Biztos van neki olyan, de az elképesztő ostoba párbeszédekben amúgy is gyorsan a feledés homályába merült.)

Az elég idióta nevű Cade Yeager (Mark Wahlberg) ismét a fő karakter és most is azon ügyködik, hogy megmentse a Földre érkező transformereket a hatalmas robotok kiirtására szakosodott emberi katonai különítmény pusztításától. Hogy minek jönnek ide, Cade-nek miért életcélja, hogy megmentse őket, és az említett különítmény miért akarja ilyen elszántan kivégezni őket – ezeket a kérdéseket szintén ne feszegessük, mert logikus magyarázat erre sincs.

Ehelyett a fontosabb szereplők ide-oda „teleportálnak” (a forgatókönyv olyan csekélységekkel nem foglalkozik, hogy miként kerülnek A helyről B helyre), Anthony Hopkins elegáns brit akcentusával mindenkit meggyőz, hogy a jó ügy érdeke mellett álljon ki, illetve kapunk még a pénzünkért egy a Star Wars-os C-3PO-hoz hasonló vicces robotot és R2D2-höz hasonló cuki robotot is – utóbbi még fontos szerepet is kap a film bizonyos fontos fordulópontjaiban.

„Fáj a fejem, azt se tudom mit akarok, hülye vagyok egészen”

Nagyjából a Padödö dalszövegével lehetne jellemezni a szellemi állapotot, amellyel a film megtekintése után kitámolyogtam a sajtóvetítésről. A film 3D-s látványvilága ugyan nem volt rossz, de az állandóan vadul ide-oda rángatózó kameranézetek, az agresszív vágások enyhe fejfájást és émelygést okoztak – ilyesmi ritkán szokott velem azért előfordulni.

Bár A múmiát nem láttam, de Michael Bay legújabb opusza szerintem még azt is alulmúlhatja – mindenesetre a mostani Metacritic átlag 28% körül van, amely alapján a kritikusok átlagolt véleménye az Utolsó lovag minden idők egyik legrosszabb filmjei között van. Nem tudom, van-e értelme még ezt a Transformers témát nyúzni és Michael Bay tényleg abbahagyja-e a filmezést, vagy csak vetített, de a következő film ennél – nagy eséllyel – rosszabb már nem lehet…

-BadSector-