Gru 3 – Ki a rossz fiú? Gru visszatért

FILMKRITIKA – A Gru 3 franchise érdekes lenyomatot hagy bennem, az élvezetes sorozatán keresztül. Az első film egy klasszikus, némely apróbb hibákkal amelyet, mindenkinek ajánlom. A folytatásban úgy találtam, hogy a rendezők túl sok, párhuzamosan futó történeti szálat fontak össze, és egész idő alatt túl gyorsan kövtték egymást az események. Mégis elég sikeres volt ahhoz, hogy garantáltan kapjunk a szerethető kis sárga mutánsokról is egy filmet amelyet Minionoknak hívtak. Ugyanakkor számomra ez a rész volt a franchise mélypontja.

 

Amikor először bejelentették a harmadik részt, én egy kicsit szkeptikus voltam, hogy Gru még egyszer sikeresen visszatérhet a Mininokkal és a szeretnivaló gyerekeivel újra meghódítsa a világot. Szerencsére, úgy tűnik, hogy a rendezők kiemeltek néhány témát, és rengeteg erőfeszítést tettek bele a harmadik filmbe.

Ál/Arc

A Gru 3 története nem sokkal a második film után. Gru és Lucy összeházasodtak, és mindketten a Gonoszellenes Ligában dolgoztak. Az egyik küldetésük során nem tudják elkapni Balthazar Bratt-et (Szinkronhangja Trey Parker), és emiatt kirúgják őket a Ligából. Ahogyan tovább bonyolódtak az események, kiderült, hogy Grunak van egy ikertestvére, Dru. A kezdeti találkozás után, Gru és családja kellemetlen helyzetben találja magát, mert Dru fel akarja támasztani a családi vállalkozást, és újra gonosztevő-t akar faragni Gruból.

A történet mókás, és megpróbálnak zsonglőrködni három fő történeti szállal, és egy vagy több mellékcselekménnyel, összehasonlítva az előző résszel, nem tűnik zűrzavarosnak.Valójában a romantikus jelenetek hiánya csodát művelt a filmmel. A központban Gru és Dru kapcsolata állt, valamint Lucy mostohaanyaként szeretné magát elfogadtatni magát a gyerekekkel. Aztán ott vannak a Minionok, akik meglepő módon kevesebbet szerepelnek (habár egy teljesen gyenge film után meg tudom érteni), de működött, és a rövid, tömör vicces jelenetük lenyűgöző. Dru, másik részről, egy nagyon jó új szereplő, de úgy tűnik, hogy nagyobb szerepe lesz a film sorozat következő részében.

Mind a három fő történeti szál nagyon szépen fel van építve a film végére, mégis az ember úgy érzi, hogy lehetne egy picivel több. A viccek és a párbeszédek nagyon jól vannak megírva, habár ahhoz, hogy teljesen megértsük a filmet, szükséges ismerni a 80-as éveket, és Michael Jacksont, de a vizuális kép ezen kívül is élvezhető.

Disco fények és kémek

Mint fent említettem, a vizuálsi képek kiválóak, és a film esztétikája elképesztően részletes. Ezen a ponton kicsit hasonlított a Verdák 3-ra. Ez egy furcsa fájó pont, amíg a film gyönyörűen néz ki, a robbanások lenyűgözőek, és Balthazar karaktere 80-as évekbeli stílussal. Nem tudom megmondani hogy hogyan, de a Pixar-nak, és a Dreamwork-nek változtatni kéne, új stílust kéne találnia. Habár a filmben megjelenik a 80-as évek kultúrája, ami kiemeli a filmet az általános művek sorából. Plusz a furcsa eszközök és a bolondos kém történet kiegészíti a vizuális élményt.

A zene is nagyszerű volt, és az, hogy a bevezetőben Micnael Jackson Bad című dala kitűnő választás, más dalok is voltak, de a bevezető dalnál, és a Minionok improvizált énekénél nincs emlékezetesebb. A film nagy részében 80-as évek beli dalok vannak, de nem csak a stílus miatt, hanem nagyon okosan a viccek miatt is.

Összességében a film mind képileg, mind hangzásilag gyönyörű, de egy kis stílus változtaás nagyszerűbb lett volna. Különben minden animációs film ugyanúgy fog kinézni.

Első látásra elbűvölő?

A film jó,  ám nem hibák nélküli és még mindig az első film a legjobb, de a rendezők képesek életet lehelni a franchise-ba a Minionok túlzott szerepeltetése nélkül is. Ez egy élvezetes film, sok 80-as évekre hivatkozzással, valamint a gonosz hatalmas és félelmetes. A narrativát és a ritmusát tekintve a film fókuszáltabb volt, ami hiányzott az előző részből. Egy jó film élvezetes pillanatokkal, viccekkel, de enyhe botlásokkal, amik lepontozzák a filmet.

-Dante-

Gru 3

Rendezés - 7.4
Szinkron - 6.9
Történet - 7.2
Vizuális világ - 6.1
Hangulat - 7.8

7.1

Egy jó folytatás, de kicsit fókuszáltabbnak kéne lennie, kevesebb cselekményszállal...

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu