Shenmue III: bővül a kiadónak köszönhetően

A Deep Silver miatt bővült a játék.

A Gamescom során Yu Suzuki, a Shenmue atyja megerősítette, hogy kb. 30 órányi játékmenetre biztosan számíthatunk a 2018 második felére eltolt Shenmue III-ban. A Metro GameCentralnak azért többet is elmondott a régóta várt játékról Suzuki:

„Szerintem nem szükséges a játékmenet alapjainak megváltoztatása. Ha túlzottan módosítom, a jelenlegi rajongók mérgesek lennének, bár mindig új ötletekkel rukkolok elő, ami a csapatomnak lehet probléma, hiszen ők megpróbáljak ezeket beleépíteni [a Shenmue III-ba]. Jelenleg 30-70 arányt tartunk az új és az eredetiekhez hasonló dolgok között, ám a dizájn folyamatosan változik, mivel én is új koncepciókkal állok elő, amit megpróbálhatunk a játékba tenni.”

A történet talán picit át lett faragva az eredeti elképzeléshez képest, ugyanis Suzuki 2000-ben írta azt meg tizenegy fejezetben – a Shenmue II a 4., 5., és 6. fejezetből emelt át elemeket, átugorva a harmadikat. Változni fog a történet is egy kicsit, és a Deep Silvernek köszönhetően fel is lett skálázva a játék is, szóval bővülni fog a kiadó révén a Shenmue III.

A megjelenés 2018 második felében esedékes PlayStation 4-re és PC-re.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu