Önálló játékká válik a Gwent egyjátékos módja

Úgy látszik, hogy jó oka volt a CD Projekt RED-nek a játékmód megjelenésének elcsúsztatására.

A Thronebreakert még 2017 augusztusában jelentette be a CD Projekt RED. Eredetileg egy egyjátékos kampányt adott volna hozzá az ingyenes kártyajátékhoz egy frissítés formájában, és már 2017-ben meg kellett volna jelennie. A mód később el lett tolva 2018-ra, most pedig egy évvel később, egy befektetőknek szánt előadáson a vállalat közölte, hogy időközben sokkal nagyobbra nőtt a projekt.

Az említett játékmód ugyanis időközben egy önálló játékká nőtte ki magát Adam Kicinski szerint (elnök és CEO a vállalatnál), és elmondása alapján a játékban lévő akciók java részét a Gwent fogja kitölteni (tehát a kártyázás). Viszont lesznek benne döntési lehetőségek, amik kihatással lesznek a sztorira és körülbelül 30 órányi tartalommal fog bírni, ami igencsak impozáns, főleg egy kártyás játékhoz képest.

Kicinski azt is elárulta, hogy a Thronebreaker külön fog megjelenni egy önálló játékként, arról azonban nem esett szó, hogy erre pontosan mikor is kerül sor, illetve hogy mennyibe fog kerülni a játék.

Amennyiben kíváncsiak vagytok a CD Projekt RED üzleti konferenciájára, azt megtekinthetitek a lenti videón.

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu