Masszív leépítésre készül az Activision Blizzard?

Akár többszáz embert is kirúghat a kiadó!

A Bloomberg arról írt, az Activision Blizzard február 12-én, kedden fogja a leépítéseket bejelenteni egy „profitnövelő és folyamatközpontosító” újrastruktúráló folyamat részeként. Az indok mögött a zavaros előző negyedév áll.

Bár az Overwatch havi aktív játékosainak számát megtartották, a Hearthstone csökkenést mutatott fel, a Destiny 2: Forsaken alulteljesített (és végül a Bungie lelépett a kiadótól az IP-vel együtt), és ugye korábban a kiadó több nevesebb vezetőjétől is búcsút vett (erről is írtunk korábban).

Ezzel egyidőben a Blizzard bejelentette az új pénzügyi vezetőjét, Dennis Durkint, aki 15 millió dollárt kapott az állás elfogadásáért a havi 900 ezer dolláros (ez úgy 250 millió forint havonta…) fizetésen és az 1,35 millió dolláros kitűzött célok elérése esetén kifizetendő bónuszon túl. (Szűkebb anyagi helyzetben is van pénz a vezetőknek… honnan is ismerős ez?)

Szóval úgy tűnik, hogy a kiadó (aminek a részvényei a Take-Two-éval együtt csökkent a hét folyamán, miközben az Electronic Artsé visszaerősődött az Apex Legends miatt) megszenvedi a Bungie-távozást is… nos, és persze a cég nem nyilatkozik…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu