Még meg sem jelent a Days Gone, de már most három patch-et kapott!

Az legutóbbi szoftveres javítás ráadásul igencsak combos!

Elég gyakori, hogy fontosabb videojátékok patch-eket kapnak nem sokkal a megjelenés előtt, de azért az viszonylag ritka, hogy mindjárt hármat is. Általában egy olyan kaliberű cím, mint a Days Gone egyetlen patch-et szokott kapni. Ráadásul egy 17.2 Gb-os javításról van szó (igen, jól olvastátok, a nemrég megjelent Sekiro: Shadows Die Twice teljes egészében sem volt ekkora.)

Azért nem túl szerencsés, ha ennyi és ilyen méretű szoftveres javítást kap egy játék közvetlenül megjelenés előtt, mert ilyenkor már nagyban tesztelik a gamer magazinok a kiküldött kódokat, és elvileg a korábbi verzió alapján kellene véleményt formálniuk. (Kivéve persze, ha – mint a Sony Magyarország esetében – a kódokat a tavaly év elején kialakított koncepciójuk alapján inkább a játékokat reklámozó „influencerek” kapják és nem az esetleg kritikusabb gamer sajtó egy része, de ennek részleteibe most ne menjünk bele.)

A 17.2 update-ról szóló információt egyébként a Redditen olvashattuk, ahová azok írnak, akik már megkapták a játékot. A méretes javítás állítólag lokalizációs problémákat és egyéb többé-kevésbe súlyos bugot próbált helyrepofozni a zombis PS4-es akciójátékban.

Hogy a végleges verzió mennyire lesz bugmentes, azt rövidesen tőlünk is megtudjátok, hiszen természetesen mi is írunk majd a Days Gone-ról.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu