Final Fantasy VII Remake: a producer a karrierje végéig ezen dolgozna!

Yoshinori Kitase beismerte, hogy egészen addig dolgozna a Final Fantasy VII Remake-en, amíg nyugdíjba nem vonulhat.

Kitase a GameSpotnak elmondta, hogy az eredeti Final Fantasy VII-et frissíteni szeretnék, hogy a jövő generációi is élvezhessék az eredetileg 1997-ben PS1-re megjelent JRPG-t. Ha simán felújították volna az eredeti játékot, akkor egy múltbéli dologként emlékeznének rá, és nem kötné le a közönséget. Tíz, húsz év múlva úgy véli, hogy ez megint megtörténhet, és ha csak ezzel foglalkozna a karrierje végéig, akkor sem csalódna. (Szóval a jövőben lesz Final Fantasy VII Remake Remake?)

Kitase azt állítja, ha egy az egyben felújította volna a Square Enix a Square eredetijét anélkül, hogy még a történetbe is belenyúltak volna, akkor csak nosztalgiát keltett volna a Final Fantasy VII Remake, amivel viszont a fejlesztők a játékosok, az emberek elvárásait teljesíteni akarják. De így már túl akarnak azokon lépni, hogy meglephessék az embereket. Óvatosak voltak, mert oda kellett figyelni a részletekre. Ezzel a megközelítéssel új élményben részesülhetnek azok, akik beruháznak a FF VII Remake-be, ami először csak a Midgarban zajló eseményekig jut el…

A FF VII Remake azért nem körökre osztott harci rendszerű, hogy a rajongói bázis ízléséhez igazodjon a remake, sőt, hogy még nagyobb közönséget meg tudjon szólítani. Sosem tervezték úgy a remake-et, hogy az eredeti harci rendszerét átveszik…

A Final Fantasy VII Remake első részéből már elérhető egy demó a PlayStation Networkön. Persze a demóból nem biztos, hogy mindent lazán átemel a Square Enix. Ezt még nem tudjuk, ugyanis a bolti verzióra április 10-éig várnunk kell. A játék egy évig PlayStation 4-exkluzív lesz, ez is már megerősített információ. De vajon hányszor fogja a Square Enix felújítani ezt a játékot? Vagy hányszor fogják újra kiadni? Ez lesz az új Resident Evil 4?

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu