Rekordokat állított a The Last of Us Part II értékesítése

Növevkő játékipar, otthon maradó emberek, így nem csoda, hogy az eddigi rekordokat ledöntötte a Naughty Dog játéka.

Az Egyesült Királyság lemezes/bolti értékesítései tekintetében a The Last of Us folytatása kb. 1%-kal is (195 ezer fogyott belőle kb. két nap alatt), de elverte az eddigi Sony-rekordert az országban (Uncharted 4: A Thief’s End, szintén a Naughty Dogtól – 192000, a Marvel’s Spider-Man 190 ezerig jutott). Annak ellenére, hogy azóta jóval nagyobb teret nyert a digitális (PlayStation Store) értékesítés, ez figyelemre méltóan jó eredmény. (A digitális eladásokkal még komolyabb lehet a csúcs.) Az első The Last of Us-hoz képest 76%-kal több példány kelt el a boltokban a The Last of Us Part II-ből, de itt ki kell emelni: a PlayStation 4 jóval népszerűbb a PlayStation 3-nál. Az eddigi abszolút rekorder, az Animal Crossing: New Horizons helyét is átvette – a Nintendo Switch-exkluzív (és bátran kimondható, hogy killer app) alkotást 40%-kal megelőzte a nyitó eladásokban.

Így a múlt heti bolti eladásokban az Egyesült Királyságban az élen nyitott a The Last of Us Part II. A második és a harmadik helyen továbbra is a Ring Fit Adventure és a FIFA 20 van (a FIFA 21 a PC-seknek nem lesz kedvező; erről ma még szó lesz…), az eddigi éllovas Mario Kart 8: Deluxe visszacsúszott negyediknek, a Call of Duty: Modern Warfare a 6. helyről előrejött egy pozícióval, a Grand Theft Auto V a 4. helyett a 6. pozícióban van, a Minecraft Nintendo Switch verziója megőrizte a 7. helyét, a 51 Worldwide Games a Switchen előrébb ugrott (9. helyett 8.), a Pokémon Shield a 15. helyről felmászott a 9.-re, és a Star Wars Jedi: Fallen Order is beküzdötte magát a 14. pozícióról a 10. helyre.

Beau Anthony Jimenez, a The Last of Us Part II hangtervezője a Twitteren elég hosszan taglalta, hogy miként tervezte meg a fertőzöttek hangjait. Jimenez célja az volt, hogy megtervezze, prototípusban tesztelje, dizájnolja a hangokat, majd megszerkessze, berakja a fertőzöttek minden hangeffektjét és nem beszédként kezelendő hangeffektjeit a játékmenetben, a játékon belüli jelenetekben, a filmjelenetekben, és a játékos halálakor.

Rob Krelellel több mint két héten át dolgozott rendezőként a hangok rögzítésén. Meg is köszönte több fertőzött típus szinkronhangjainak a munkát – a Runnereknél Alejandro Saab, Jason Liles, Walt Gray IV, Chris Parson, Abby Trott, Sarah Elmaleh, Judy Alice, és Laila Berzins hangjait hallhatjuk. Itt a cél az volt, hogy a fertőzés első szintjét átadják a félreérthetetlen hangokkal. Agóniába hajló üvöltés, és fájdalmas felszisszenések. Egy ember, ami már alig képes ahhoz ragaszkodni, ami emberré teszi őt. Fájdalmat és szomorúságot éreznek, de már nincs annyi észlelésük, hogy a gyilkolást és a fertőzés tovább terjesztését megakadályozzák. Jimenez szerint mindegyik szinkronszínész eltalálta azt a hangot, ami amúgy a hangszalagokat elég erősen megterheli.

A Stalkereken szerinte egész szórakoztató volt dolgozni (Matthew Gallant, Andrew Frost, Anthony Newman, illetve Rob Krekel lett itt megemlítve). Alapvetően csendesek, de időközönként sikítóan lélegeznek és klikkelő hangot hallatnak, ugyanis a Runner és a Clicker közötti evolúció közepén járnak. A dinamikus hangzás miatt ijesztőbb az ugrásuk hangja. Itt Lucien Dodge, Crispin Freeman, Scott Lambright, Molly Daisy, Laila Berzins, és Morla Gorrondona sikít és „dübörög” torkával.

A Clickerek tervezését Jimenez szórakoztatónak tartotta, és Derrick Espino és Phil Kovats első részben elvégzett hangtervezői munkája inspirálta is őt. Klikkelő, sikító poklot szeretett volna megvalósítani, és minden hang esetében terrorizáló, állati háttérrel számolt itt. Sok hangot rétegesen összekevert visszhangzó, alvadt véres forráshangokkal, amik nagy hangvételi mintával lettek felvéve egy kiterjedt frekvenciájó reszponzív mikrofonon. Így olyan textúrát kaptak a hangok, amik gusztustalan, de valóságot eredményt adtak vissza – Jimenez ezt a technológiát a Shamblereken is használta. Itt is megköszönte az érintettek munkáját (Phil Kovats, Jon Olson, Lani Minella, Misty Lee).

A Bloaterekkel kihívása volt. Tovább akartak menni azon az úton, miszerint egy mérges karakter, ami tele van gombás fertőzéssel, ami a hangtervezésre is kihatott. Nyers, brutális emberi hangokat akart (és ezt Jon Olson és Kellen Goff hozta össze). Olsoné az üvöltés, amit például a nekünk rohanás előtt lehet hallani. Kellen pedig a nedvesebb, horkantós, istentelen hangzást biztosította. Ezt a kettőt keverve hozott létre Jimenez egy pokolian hangzó szörnyet, amit Erick Ocampo első részben elkövetett hangzásvilága ihletett.

A Shamblereknél Jimeneznek lehetősége volt a saját kreativitásával élni, ugyanis ez egy új fertőzött típus a The Last of Us Part II-ben.Itt megköszönte Raul Ceballosnak az embertelen, ijesztő hangzását és sivító lélegzetvételét, illetve Steve Blumnak a horkantásait és hangjait. Ezeket furcsa dolgokkal keverte össze, és Jimenez talán külön tweeteket szán majd erre (amiről most regélünk, azt is 23 tweetben ejtette meg), és akár arról a fertőzöttről is csinálhat valamit. Végezetül megköszönte Robnak a jó iránymutatást, Neil Druckmannak a hanggal kapcsolatos elképzeléseinek támogatását, Beckynek a szervezést, és a Formosa Interactive-nak a rögzítés megkönnyítését.

A The Last of Us Part II pénteken jelent meg, kizárólag PlayStation 4-re.

Forrás: GI, DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu